P. Hispani, Commentaria super summulas

A koraújkori logikatörténet nem a legérdekesebb dolog. Képzeljük el, hogy Bayer Zsolt egyes-egyedül olvas Thomas Mann-t a sötét magyar éjszakában, erősen ürülőben lévő vörösboros palackjával, egymagában 93.000 négyzetkilométeren (plusz a légtér!). Az ő kozmikus magányánál már csak az kozmikusabb és magányosabb, amikor egy másik ember mondjuk Petrus Hispanus korai nyomtatásban megjelent kommentárjaiban keres valamit a googlebooks-on.

 

Petrus Hispanus bevezetője nagyon fontos tananyaga volt a logikaoktatásnak a 13. és 17. század közt. Rengetegszer kiadták, kommentálták, aztán azokat is kiadták, és mivel igazi tankönyvként használták, jól tele is firkálták őket a hajdani kollégák. Annakidején nem volt neonzöld, neonrózsaszín, neonsárga, neonnarancs szövegkiemelő filctoll (és nők se jártak egyetemre), így egyszerűbb eszközökkel kellett kiemelni a lényeget. Például aláhúzással. Vagy, fejlettebb módon: egy odamutató kézfej rajzával (az index mutatót, tartalommutatót is, de mutatóujjat is jelent).

Joannes Eck kommentárja. Itt már gyárilag, nyomdailag kerültek az indexek a margóra. A felső margón a hallgató kiegészítette a szöveget (a szabad művészetek összefoglalásával). Itt egy másik változatát is láthatjuk a kiemelésnek: nem aláhúzzák a szöveget, hanem áthúzzák, a betűket, középen. Felejtsük el a mai gyakorlatot, ahol az áthúzás a törlést jelenti (meg a heideggeri bohóckodást is az áthúzott szavakkal): ez itt egy korabeli kiemelési technika. Jellemzőbb azért, hogy piros tintával húzzák át a fekete betűket, a kontraszt jobb.

..

Egy másik jó technika, amikor a fontosabb mondatok kezdőbetűit emeljük ki. Itt a hallgatónak szerencsére volt piros tintája, amivel a főszöveg iníciáléját is meg tudta rajzolni, nem véletlenül van odanyomtatva az a betű. Minden szín számít: a tinta és a nyomdafesték fekete, a papír fehér (majdnem ezt tudják a kódexek is). A kiemelésnek hagyományosan a piros és a kék az eszköze (> post'irón!). (Ez itt elméletileg Joannes Dorp kommentárja Buridanus logikai értekezéseihez, de inkább tűnik egy P. Hispanus-kommentárnak, amit Dorp írt, a szakirodalom szerint is.)