Talált idézet 4

Arra gondolok, hogy minden zárt rítusközösség – így a zsidó hagyomány is - hordozza azokat a mozzanatokat, melyek a közösség tagjai számára pszichoterápiás jelentőséggel bírnak. Nem véletlen, hogy pszichoterápia csak szekularizált közegben alakul ki; a rítust evidenciával élők számára a lélek, annak egészsége és betegsége vallási világkép részeként fogalmazódik meg, gyógyulása és gyógyítása pedig a közös mítoszvilág és rítusrend által felkínált lehetőségek mentén történik. Vallástörténeti szempontból úgy fogalmazhatunk, hogy a pszichoanalízis, mint az egyik legelső pszichoterápiás irányzat, egy olyan médiumra talált rá, mely minden rítustól függetlenül olyan erőt képvisel az emberi lélek számára, mint amilyet a rítusközösségben élő számára a szertartás is jelent – az anyanyelvre.

Schmelowszky Ágoston cikke a pszichoanalízis és a zsidóság kapcsolatáról.*

---------------

PS: persze, persze, mindenkinek van tudatalattija. Vagy legalább most így nevezik. De elgondolkodtak már azon valaha, hogy a szekularizált 20. század lélekről való beszédét (tudatalatti, tudattalan, péniszirigység ésatöbbi, értsd: alapjában véve a pszchoanalízis) túlnyomórészt olyan emberek -- ráadásul férfiak -- alakították, akiket kisgyerek korukban, akaratukon és tudtukon kívül körülmetéltek (vö. 1Móz 17:11 és a pénisz kvázi-kultikus szerepe a freudi pszichoanalízisben), életük java részét a többségtől különbözőként, más-ként töltötték, jól-rosszul feldolgozott megfelelési kényszer alatt?
Vajon mekkora magyarázóerővel bír egy ilyen elmélet? Vajon minden emberre érvényes, vagy csak a Monarchia, Európa és az angolszász világ területén érvényes? Vajon mennyivel lenne más a lélektan, ha többgyerekes asszonyok írták volna az alapműveket?

*a szerző amúgy pszichiáter és vallástörténész.