Talált idézet (sors...)

"Az életút és az életterv közötti különbséget jól illusztrálhatjuk két laboratóriumi patkány sorsán: megmutatjuk, hogy az anyapatkány viselkedése hogyan befolyásolta az utódok életét.

Az első állatot Purdue-Wistar-III Viktornak vagy röviden Viktornak hívták. (A Purdue-Wistar a kísérletben használt patkányok valódi vezetékneve volt, Viktor és Artúr pedig emberek, a névadó kísérletvezetők voltak.) Viktor régi kísérleti családból származott, már génjeiben hordozta a laboratóriumi életre való alkalmasságot. Anyját, Viktóriát kiskorában sokat dédelgették, és szeretettel nevelték.

Viktor távoli unokatestvére, Purdue-Wistar-III Artúr ugyancsak alkalmas volt a kísérleti állat szerepére. Artúr anyja, Artúria mostoha körülmények között nevelkedett: szinte sohasem hagyhatta el ketrecét, és kiskorában soha senki sem simogatta meg. Amikor a két unokafivér felnőtt, Viktor kövérebb lett, kevésbé érdekelte a környezete, és gyakrabban pottyantott székletet, mint Artúr. Hogy a kísérlet után mi lett a sorsuk, arról nem szól a fáma, mivel ezt külső erők határozták meg, esetünkben a tudósok szándékai.

Életútjukat tehát meghatározták a génjeik, anyjuk korai élményei és később olyan, náluk hatalmasabb erők, amelyeket nem ismertek és nem is tudtak befolyásolni. Mindez erősen korlátozta Viktor és Artúr "sorskönyveit" vagy "életterveit". Így a lusta Viktor kielégíthette vágyait, a kíváncsi Artúr pedig szenvedett a ketrecben; ám bármennyire is szerették volna, egyiküknek sem állt módjában utódokat nemzeni.

Viktor és Artúr távoli rokonai, Tom, Dick és Harry, másfajta élményekben részesültek. Tomot arra programozták, hogy az áramütés elkerülése végett nyomjon le egy pedált, s jutalmul mindig kapott valami finom falatot. Dick ugyanezt tanulta meg, azzal a különbséggel, hogy mindig egy korty alkohol volt a jutalma. Harryt szintén beprogramozták az áramütés elkerülésére, de siker esetén ő egy kellemes hatású áramimpulzust kapott. Ezután összekeverték őket, míg végül mindhárman megtanulták mindhárom programot. Végül olyan ketrecbe helyezték őket, ahol három pedál volt: az egyik ételt adott, a másik alkoholt, a harmadik pedig kellemes áramütést. Ekkor mindhárman meghozhatták saját "döntésüket" arról, hogyan kívánják leélni életüket: állandó evéssel, részeg fetrengéssel, kellemes áramütésekkel, vagy e három lehetőség kombinációjával vagy váltakoztatásával. Az új ketrecben még taposómalom is volt, amely újabb lehetőségeket és jutalmakat kínált.

Mindez tehát pontosan olyan volt, mint a sorskönyvi döntés, mivel mindegyik patkány megválaszthatta, hogy ínyencként, alkoholistaként, kalandkeresőként, atlétaként vagy ezek keverékeként éli le az életét. Ám az is igaz, hogy bár mindannyian követhették "sorskönyvi döntéseiket", és élvezhették ennek következményeit mindaddig, amíg a ketrecükben maradhattak, életük végsó kimenetelét mégis egyfajta vis maior határozta meg: hiszen a kísérletvezetó bármely pillanatban úgy dönthetett, hogy kedve szerint megszakítja az egész történetet. A patkányok "életútját" és életstílusát tehát saját élettervük határozta meg egészen a végsó kimenetelig, amely azonban másvalaki kezében volt. De még ezeket az "életterveket" is csak a "szüleik", vagyis az őket programozó kísérletvezetők által kínált lehetóségek közül választhatták. ...

Bár az ember nem laboratóriumi állat, sokszor mégis úgy viselkedik, mintha az volna. Néha ketrecbe zárnak bennünket, és patkányként bánnak velünk. Uraink és parancsolóink kedvükre manipulálnak minket, és jól szórakoznak rajtunk, és ha úgy tetszik nekik, akár fel is áldoznak bennünket. A ketrecnek azonban sokszor nyitva van az ajtaja, és akkor kisétálhatunk Ha nem tesszük, nyilván jó sorskönyvi okunk van a bent maradásra."



"Az ember nemi képességeit, teljesítményét és nemi ösztöneinek intenzitását részben meghatározza az öröklódés és a szervezet vegyi háztartása, de a gyermekkorban hozott döntések és a szülók által besulykolt programok és parancsok sokkal erősebb hatást gyakorolnak minderre. Így hatéves korunkig nem csupán késóbbi szexuális tevékenységünk minősége és gyakorisága, hanem szeretetképességünk is nagymértékben eldől. Úgy vélem, a nőkre még fokozottabban érvényes mindez. Vannak, akik nagyon korán eldöntik, hogy ha felnőnek, anyák szeretnének Ienni. Mások ugyanebben az életkorban úgy határoznak, hogy örökre szűzek vagy szűz menyasszonyok maradnak. A szexuális tevékenység mindkét nemnél olyannyira folyamatosan összegabaIyodik a szülői véleményekkel, a felnótt óvatossággal, a gyermekkori döntésekkel, a társadalmi nyomással és a szociális félelmekkel, hogy ez elnyomja, tönkreteszi, eltorzítja, félresiklatja és összezagyválja a természetes késztetéseket és biológiai ciklusokat. Ennek pedig az az eredménye, hogy bármi is legyen az, amit szexnek nevezünk, az nem más, mint a játszmaviselkedés eszköze. A görög mítoszok egyszerú tranzakciói, az olümposzi világot elszórakoztató trükkök és cselszövések később sorskönyvek alapjává válnak, és bevonulnak a népmesékbe és tündérmesékbe. Így Iesz Európéból Piroska, Perszephonéból Hamupipőke, Odüsszeuszból pedig békává változtatott ostoba herceg."


Eric Berne, Sorskönyv