Friday, 10 November 2017

Talált idézet (Wahorn)

Eddig azt hittem, hogy a parasztok hülyék, azért élnek vidéken, mert buták, hogy vidéken nincs munka, nincs lehetőség stb. Rájöttem, hogy a parasztok nem hülyék, hanem mindent tudnak. Ismerik a természetet, a biológiát, meg tudják építeni a házukat, gondozni tudják az állataikat, megtermelik az életüket. Egy hatalmas hátránya van ennek a létnek: nem mehetsz szabadságra. Itt nincs megállás.


Megbíztak, hogy legyek a Jövő Háza igazgatója. Mindig érdekelt a technológia, és örökké a jövővel foglalkoztam, plusz, ugye Amerikából jöttem, ami – úgy gondoltam - a jövő. „K*rva jó, gyerekek, hazajövök, és olyan Jövő Házát csinálok nektek, hogy besz*rtok” –mondtam. Két hónap múlva kiderült, hogy ez az egész projekt egy ilyen SZDSZ-es kamu volt, egy pénzátalakító hely. Azt gondolták, hogy a vén f*sz alkoholista majd aláírja a 2,5 milliárdos költségvetést. De én – bár alkoholista vagyok – nem iszok 20 éve, akkor sem ittam. És voltak elképzeléseim a Jövő Házával kapcsolatban.

Wahorn András-interjú, HVG 2014, a fotón meg Wahorn egy ... műtárgya (helyszín: Sándor-palota kertje, 2017. XI. 4.)

Thursday, 9 November 2017

P. Hispani, Commentaria super summulas

A koraújkori logikatörténet nem a legérdekesebb dolog. Képzeljük el, hogy Bayer Zsolt egyes-egyedül olvas Thomas Mann-t a sötét magyar éjszakában, erősen ürülőben lévő vörösboros palackjával, egymagában 93.000 négyzetkilométeren (plusz a légtér!). Az ő kozmikus magányánál már csak az kozmikusabb és magányosabb, amikor egy másik ember mondjuk Petrus Hispanus korai nyomtatásban megjelent kommentárjaiban keres valamit a googlebooks-on.
 


Petrus Hispanus bevezetője nagyon fontos tananyaga volt a logikaoktatásnak a 13. és 17. század közt. Rengetegszer kiadták, kommentálták, aztán azokat is kiadták, és mivel igazi tankönyvként használták, jól tele is firkálták őket a hajdani kollégák. Annakidején nem volt neonzöld, neonrózsaszín, neonsárga, neonnarancs szövegkiemelő filctoll (és nők se jártak egyetemre), így egyszerűbb eszközökkel kellett kiemelni a lényeget. Például aláhúzással. Vagy, fejlettebb módon: egy odamutató kézfej rajzával (az index mutatót, tartalommutatót is, de mutatóujjat is jelent).

Joannes Eck kommentárja. Itt már gyárilag, nyomdailag kerültek az indexek a margóra. A felső margón a hallgató kiegészítette a szöveget (a szabad művészetek összefoglalásával). Itt egy másik változatát is láthatjuk a kiemelésnek: nem aláhúzzák a szöveget, hanem áthúzzák, a betűket, középen. Felejtsük el a mai gyakorlatot, ahol az áthúzás a törlést jelenti (meg a heideggeri bohóckodást is az áthúzott szavakkal): ez itt egy korabeli kiemelési technika. Jellemzőbb azért, hogy piros tintával húzzák át a fekete betűket, a kontraszt jobb.
..
Egy másik jó technika, amikor a fontosabb mondatok kezdőbetűit emeljük ki. Itt a hallgatónak szerencsére volt piros tintája, amivel a főszöveg iníciáléját is meg tudta rajzolni, nem véletlenül van odanyomtatva az a betű. Minden szín számít: a tinta és a nyomdafesték fekete, a papír fehér (majdnem ezt tudják a kódexek is). A kiemelésnek hagyományosan a piros és a kék az eszköze (> post'irón!). (Ez itt elméletileg Joannes Dorp kommentárja Buridanus logikai értekezéseihez, de inkább tűnik egy P. Hispanus-kommentárnak, amit Dorp írt, a szakirodalom szerint is.) 

Thursday, 2 November 2017

Jodocus és a gráf


Egy tökéletesen minimalista ex libris 1595-ből. 


[Iodocus Clichtoveus logikakönyve az 1534-1545 közt volt leginkább, többször is kiadva. Amolyan latinul már értő iskolásgyerekeknek szánt könyv, ma kb. egyetemi filozófia szak első-második éve, tudományfelosztással, terminusok tanával, satöbbi. Mivel a címe szerint Faber Stapulensis hasonló könyvét kommentálja, a dolog félrevezető: igazából van, ahol a saját szövegét is kommentálja (eltérő betűtípus!), de a kollega szövegét is így kezeli (mármint főszöveg/kommentár, és a kettő eltérő tipográfiával szedve). 

Végül megszerettem ezt a csúnyácska kötetet, mert a végén találtam benne annyi érdekességet. Például itt ez az ábra igazából egy diagramm, csak, mondjuk úgy, egydimenziós változatban. Ha a szöveget is olvassuk hozzá, akkor fel tudjuk rajzolni a gráfot, anélkül meg érthetetlen. (Most itt lehetne magyarázni a platóni diairetikus módszerről, de az szerintem túlságosan [kényszeresen] bináris, tehát rugalmatlanabb. Szerintem hülyeség is [a valóság elvégre bináris], de könnyen lehet, hogy éppenséggel a nyugati metafizikai-logikai gondolkodás egyik alapja).

Szóval a néző lát egy ilyen kétoszlopos listát szavakkal, és itt-ott paragrafusjelekkel. A korabeli olvasó meg fejben ki tudta tömöríteni, pláne, ha van papírja és ónceruzája vagy tolla. A szöveget úgy kell gráfosítani, hogy a jel mögött álló szó lesz a csomópont, az alatta álló 2-3 pedig a tőle leágazó csomópontok. Mivel a szövegszerkesztők nemigen támogatják a gráfrajzolást, egy icipicit tovább gördítve a gondolatot, kis kézügyességgel és absztrakciós készséggel valami ehhez hasonlóvá lehet kitömöríteni a fenti ábrát.
Hasonlóvá, de nem pontosan ilyenné (ez a rajz Vincentius Bellovacensis egyik modellje, "Auctor," Speculum doctrinale I, xviii). Ez mondjuk a másik, tartalmi szépsége a fenti szövegnek, hogy a 16. század elején egy igazi 13. századi tudományfelosztást közvetít. Persze ezt sem olvastuk sehol. 

Amúgy is egy nagyon érdekeske szerző. Leírhatatlan névvel. Hol az derül ki róla, hogy a Sorbonne könyvtárosa volt, aztán Tournai és később Chartres püspöke, hol az, hogy Luther egyik korai ellenfele volt (írt könyvet pl. a korban egészen cool 'Antilutherus' címmel!), hol az, hogy emellett kiadta Szent Bernát műveit, írt egy könyvet Areopagita teológiájáról, a googlebooks tele van a meghalásról írt könyvével is, írt Alexandriai Szt. Cirillről is. 

És ha ezt elolvassuk, akkor Steph. Carvisius Catena aurea-jából (1561) nem kell elolvasni a tudományfelosztást, mert nyilvánvalóan innen plagizál.