Saját megítélésem szerint gyönyörű történetek jutottak az eszembe, elcserélt gyermekekről, testvéri áldozatkészségről, ám a tanár úr csak íráskészségemet ismerte el, témaválasztásomat már nem. Volt egy szememfénye-történetem, egy japán kisfiúról, akit egy amerikai tudós tanulmányozás céljából magával visz San Franciscóba, s ott szeretné amerikainak nevelni, de gonosz szándéka nem sikerül, mert a kisfiú megmarad lelkes japánnak. „Mi ez a hülyeség, édes jó Magdám? – kérdezte gyöngédtelenül Szondy tanár úr. – Hát látott már maga amerikait? Látott japánt? Járt Kaliforniában? Csak olyanról szíveskedjék írni, amit ismer. Írja le a lovakat a Kossuth utcán, ahogy az 118Angol Királynő előtt állnak, azokat naponta kétszer láthatja. És minek a részletek is? »Lenyomta a kilincset és belépett.« Hát hogy lépett volna be másképpen? Bebújik a kulcslyukon vagy berúgja az ajtót? Hát persze, hogy lenyomta a kilincset. Tömören kell dolgozni: nem kell mindent leírni. Úgy kell fogalmazni, hogy az is benne legyen, amit ki se mond.”
Szabó Magda, Koncentrikus körök.
Showing posts with label Szabó Magda. Show all posts
Showing posts with label Szabó Magda. Show all posts
Friday, 11 February 2011
Subscribe to:
Posts (Atom)