Wednesday, 28 February 2018

Intérieur

Simon Brown egy londoni fotográfus, aki leginkább csendéleteket és szobabelsőket fotóz. A lenti,  képek* vélhetően a Romantic English Homes és Romantic Irish Homes c. kötetekből származnak. Azért kerülnek ide, mert nagyon szépen mutatják azt, ami nálunk egyszerűen lehetetlenség, hogy az amúgy (magántulajdonú) enteriőrben 18-19. és kora 20. századi elemek megmaradjanak és egymásra rétegeződjenek. Anélkül, hogy bombázásban kiégne, szovjet csapatok kifosztanák, téeszirodát létesítenének benne, szétlopnák, elbontanák, elhordanák stb. Anyaghasználat, textúra, rétegek (szerintem az utolsó képen az bizony eredeti William Morris-tapéta, helló arts & crafts, helló prerafaeliták).

 



.
.


Forrás: setdeco.tumblr.com

Őrületes Menőség! Baróti Szabó, Megjobbított 1-3!

Hát ezt is megértük! Íme hát fellelém véletlen' Baróti Szabó 3 kötetes kiadását 1802-ből (Baróti Szabó Dávidnak megjobbított, 's bővitett költeményes munkáji). Miért érdekes ez? Mert nagyon jó kis késő-18. századi szövegek, metrikusak, de tájnyelviek is; a költői nyelvéről meg még Arany mondta, hogy "új alakokkal mintegy természetesen megtömörült költői nyelv" (mármint hogy alakzatokkal). Tartalmilag nyilván az ember sejti, hogy mit várjon tőle --én valami Faludi-Virág Benedek-Berzsenyi-Kisfaludy-szerű dolgot várok, a Kazinczy majomkodása nélkül, akár közhelyeket is elegánsan és méltóságos dikcióval, Horácot magyarul, például. A Spenót is nagyon jó ajánlólevelet ad neki mint szerzőnek: 
"Vallásos meggyőződése mellett a nemesi-nemzeti eszmék visszhangoznak verseiben ... Műveltsége nem olyan mély, mint írótársaié, kik e század irodalomszervező munkáját végezték. A latinon kívül nem tudott más nyelvet, az aufklärizmus eszméit csak másodkézből, hallomásból ismerte ...  1795-ben a "jakobinus maszlag" ellen lépett fel." *

Ilyeneket ír ez az ember:


Baróti, Az halálról, részlet 

"Egy ő-néki fejér márvány nyak, líliom-homlok, friss rózsákkal el-űlt artza, pirossas ajak:
S tar fő, horpadtt szem, rántzos bőr, ritka fogakra szállott száj, völgy'el mély pofa, görbe deréb"



Baróti, A kevélységről

"A nagy hegyet tapodó 's egekig-nyúlt büszke fenyő-fa 
a rá fel-zúdultt szél erejére le-dől, a maga-hitt arbotz tenger fenekére le süllyed, 
amikor a tsólnok játszva megy a kis habon"


Baróti korai versei még különösen érdekesek az inverzió (inversio) nevű mondatalakzat miatt. Erről Arany János ír (Szabó Dávid c. tanulmányocskájában, ahol össze is szedegeti a legkarcosabb példákat); kb. azt mondja, hogy csodálja merészségét, meg a versnyelv fejlődése ebből lesz, de köszöni szépen, a maga részéről inkább nem követi. 

... De az ügyvéd nem szólhat, mivel az óda szerint:
Egy (mely torkom elállja) / Tehenet elnyeltem.
E kis idézetből is sajdítja már az olvasó, hogyan bánt költőnk a nyelvvel. Az „egy – tehenet” összetartozik. Nem javalom, de bámulom merészségét. Könyve teljes a legszokatlanabb szó-cserékkel. Igaz, hogy szórakási szabadságát, mérsékelt arányban, még rímes elődeitől örökölte, kiket, úgylátszik, jól ismert. A kötszók (de, sőt, mint stb.) a ki mely hátravetése, az a névelő kihagyása már Gyöngyösi előtt, nála s utána sem ritkaság. „Helyekbe sok búgond gyűlt volt a melyeknek. Áldozatnak tartá sőt azt kiönteni. Béfedett szívének de levonván kérgét. Véget vét a halál mert egyéb mindenben.” Gyöngyösi. De a mi ezeknél, mondhatni, kivétel: Baróti, öntudatosan, szabállyá teszi magának, s új inversiókra bátorkodik, minő a fentebb idézett, addig hallatlan szórend is. Lássunk még néhányat. „Elkomorodva valék első leveledre, verembe mint az esett farkas megkomorodni szokott.” – „Egybefagyott föld nyögne midőn.” – „Hat szál (mely az idén itten készüle) szövétnek már fogytára siet, már oda része nagyobb.” – „Bűn minden kárát mondani tudja ki meg?” – „Estefelé leveled második éri kezem.” – „Zápor után le felénk nap mosolyogva tekint.” – „És szabadíta ki fel.” – Ilyenek Szabónál, versei első gyüjteményében gyakoriak, nem is említve a kevésbbé felötlő, s nekünk már szokottá vált fordulatokat, rövidítéseket, újításokat.

--- mondja Arany János. (Az inverzió persze megint egy olyan dolog, hogy egyrészt az érthetőséggel való játék, a szintaktika túlfeszítése, másrészt [ha akarom,] csak az írásbelisége miatt különös [az élő beszédben is előfordul, csak nem tűnik fel], harmadrészt meg teljesen mindennapos a latin költői nyelvben [ha Barótinak tényleg a latin volt az idegen nyelv, akkor ez még viccesebb invenció az átvitele a magyarra], negyedrészt meg amolyan klasszikus műveltségi cenzus is -- Zrínyi még tudott olyat, hogy 'órám tisztességes csak légyen utolsó,' de ma ezt a regisztert még egy Esterházytól sem várható el ... miközben a magyar érettségin már az is az értékelendő feladatok része, hogy a diákok megértsék a szöveget, mint egy nyelvvizsgán). 

*És természetesen Baróti is egy olyan szerző, akit maximum válogatásokban lehet olvasni, mert 200 év alatt nem adták ki újra. (Természetesen ezt a munkát sem a szarba hempergetni való OSZK digitalizálta, hanem a BSB). 

Tuesday, 27 February 2018

Böjti szezon 2018

Hamvazószerdától kezdődött a negyvennapos böjti szezon. Hogy ez a 2. vaticanum óta mit jelent pontosan, azt nehéz kihámozni. Két dolog lepett meg: 1) a hivatalos katolikus álláspont sokkal liberálisabb valamit, mint amire számítottam, nekem igazán középkori (...) elképzeléseim voltak a dologról; 2)  ev. istentiszteleten (Kossuth Rádió) a tiszteletes úr evidenciaként kezelte, hogy a keresztény hívek ilyenkor valamilyen módon böjtölnek (pontosabban nem határozta meg). Mindenesetre itt és most megörökítem az utóbbi napok menüsorát, álljon emlékéül unortodox kézműves gasztrogerilla-konyhaforradalmamnak. 

- (p) főétek: heringfilé olajos natúr vöröshagyma-ágyon
- (sz) főétek: hagymás-káposztás sós tészta makrélafilével és száraz sajtszeletekkel, vörösborral
- (v) főétek: gyömbéres-currys-citromos felesborsó-főzelék heringfilével, vörösborral
- (h) főétek: kínai négykincs-mártás rizzsel (bolti), vacsora: kukoricás felesborsó-főzelék heringgel, vörösborral
- (k) főétek: egy darab sonkás-sajtos burek, kólával (bolti).

Friday, 16 February 2018

Meghalt Kallós

"91 évesen, szerdán meghalt Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató. A hírt a Kallós Zoltán Alapítvány illetékese közölte az MTI-vel. A neves néprajzkutató rövid szenvedés után válaszúti otthonában halt meg." 

Ez a szomorú, de nem igazán tragikus hír. Gyászba borul az egész népifejség, hatalmas életmű, hatalmas szolgálatot, többet tett, mint Bartók és Kodály, stb (és ez még mind igaz is). Itt csak a meghalás csudálatosan úri és irigylésre méltóan flegma módját (ami persze elsikkad a hivatalos kommunikációban) akarnók kiemelni: 1) 90 év után, 2) otthon meghalni, ráadásul 3) a saját szülőházában, plusz 4) hamvazószerdán, böjt kezdetén, a halandóságra emlékeztető napon -- ezt így, egybe!

Németország, damals

Németországot megérteni nem könnyű még innen sem, pedig ősi szövetségesünk, érdektársunk és kizsákmányolónk. Pláne azt a kora-20. századi Németországot, ahol négerek legfeljebb nagyvárosi jazz-bárokban fordultak elő, törökök, afgánok meg szírek nagyjából sehol se, a berlini báli szezonban a teljesen ismeretlenekkel zajló alkalmi szekszuális kalandok (majdnem 100 évvel a tinder előtt) teljesen bevett szokás volt (Szentkuthy meséli). És ez volt az ország is, ahol a filmhíradó a náci tömegrendezvényeken még létező, bonyolult népviseletben megjelent nőket tudott felvenni. És ez még mindig ugyanaz az ország, ahol az enyhén degenerált, enyhén vérfertőző Thomas Mann írta a maga hosszadalmas regényeit (110 oldal Varázshegyet 30 oldal Móricz Zsigáért!), meg a sokkal kevésbé elismert testvére, Heinrich Mann, az Alattvalót (Musillal meg Ottlikkal együtt olvasandó alapmű a korhoz). És ott a kultikus német irodalom kultusza, a dögletes nagyságú Goethével, a balliberális Heinével, az endékás E.T.A. Hofmannal, meg az egész középkori német irodalommal. Szóval itt volt ez a Németország (most is itt van, csak ez nem az), amire a legjobb szó, amit találni tudok, az unheimlich (amit így világított meg egy oktatóm valaha, szemben a szótárral: 'érdekes, érdekes, de igazából nem lennék ott'). Idegenség, észak-fok, máshogy hidegek az emberek, klirren die Fahnen.

Kurt Hielscher német fotós volt, aki a harmincas évek legelején fotózta Németországot (is. Tájképfotós volt, számos európai országban készített festői tájfotókat). Ezek a képei azért érdekesek, mert a velük élő középkort mutatják, a kora-20. századi keresetlen, életközeli állapotában. Ha jelentene bármit az 'organikus építészet' (a Makovecz-féle sátánista antropozófus majomkodáson túl), akkor ez lehetne az. Ma talán Japánban és a vidéki Angliában látható még az, hogy a nagyon régit toldozgatják (lakóépületet beleértve), de a gerenda négyszáz éve a helyén van. (A tengelyhatalmak nem bombázták gyújtóbombával a brit szigeteket, Japánban pedig az amerikai gyújtóbombák ellenére elég sok emlék megmaradt*).


A kövezet cementes pótlásáért pontlevonás, de az a Fachwerk és az az üvegablak nagyon akkurátus, nekünk Erdélyben megmaradt gótikus templomokért kell ilyesmikért szaladni.


Csudálatos ácsolat, Fachwerk falazat.


Csudálatos raktárépületek (mint az elhelyezkedésből és a szerkezetből is sejthető), történetesen sóraktárak  Lübeckben, 1579-1745 köztről (itt Salzspeicher-nek nevezik ezt a 6 épületet, a folyó neve Trave, és ebben a városban nevelkedett Th. Mann is). Most is állnak, csak a környezetük nyomasztóan, németesen rendezett. 


* 
O. Stone -- P. Kuznick, Amerika elhallgatott története (Kossuth, 2014). 

Friday, 2 February 2018

Üvegáru, iparművészet


A római (és poszt-római) üvegművészet (üvegpaszta, öntött üveg, fújt üveg, monokróm üveg, polikróm üveg, mozaik üveg, üveg üveg) termékei, ha nem tette tönkre őket a humuszsav, nyomasztóan és megalázóan nagyszerűek. Ott voltak ezek a régiek, körülbelül olyan technikai adottságokkal, mint a mai fekete-Afrikában, se computer, se wi-fi, se iphone, de sokkal nagyobb innovációs készséggel, egy kőből, fából, cserépből (és esetleg cementből) rakott univerzumban, fémeszközökkel és kemencékkel. Aztán megolvasztották a szódát és a homokot, adtak hozzá mészkövet vagy dolomitot, esetleg fémsókat, aztán csináltak valamit, rock and roll, a kedvük szerint.


És eltelik 1000-2000 év, és az eredmény itt van, majdnem úgy, mint új korában. Észak-itáliai üveg ivókürt a Metropolitan Museum állományából, 575–625 körülről. Vagy az ún. Portland-váza, a British Museum gyűjteményéből (i. u. 1-25). 25 centi magas. Áttetsző kék üvegen vésett opálos fehér üveg.


Vagy ez a tál (akkora, mint egy csészealj), a Louvre anyagából. Anyagában színezett. És üveg.


Egy alkalmasan megszállott blogger (ancientglass.wordpress.com) be is fotózta a Louvre antik üveganyagát (nem egyszerű dolog, a fenti kép a hivatalos oldalról van, azért ilyen szépen megvilágított). A lenti két kép az átlagos rajongó leképezési lehetőségeinek felel meg (a teremben természetes fény világítja meg az üvegárút). A felső egy másik mozaiküveg tál. 





"Enyhe alkoholizmusban szenvedtem már abban az időben, és nemigen tanultam" (talált idézet)

Az iskolával való kapcsolatom nagyon különös volt. A tanáraim egyrészt sokat foglalkoztak velem, másrészt kissé egyetemszerűen végeztem én a középiskolát, gyakran inkább az iskola mellé jártam, mint bele. Így aztán annak ellenére, hogy a tanárok részben szerettek és becsültek, mégis rúgtak egyik iskolából a másikba, mint a futball-labdát. Egyáltalán nem voltam könnyen kezelhető diák. Enyhe alkoholizmusban szenvedtem már abban az időben, és nemigen tanultam. Csak azt tanultam, ami érdekelt. És amelyik tantárgy nem vonzott, azokról szinte sejtelmem sem volt. Nem volt a tanáraimnak könnyű dolga velem, és hát középiskolás pályám ennek megfelelően elég viharos volt. 

Weöres Sándor

(Moldován Domokos: Magnetofonbeszélgetés Kodály Zoltánról Weöres Sándor és Károlyi Amy költőkkel. Forrás, 1972/3, 36-41)