Showing posts with label koramodern. Show all posts
Showing posts with label koramodern. Show all posts

Monday, 4 January 2010

Filosofia cortesana

... avagy udvari filozófia. Van ez az érdekes keveréke morálfilozófiának és etikettnek, amiről oly sok szó esett, és ami ma is olyan aktuális, mint 500 éve.

Nézzük, hogy egy kétórás délutáni kutatás hogyan csinál a tudatlanságból valami érdekeset. Az általános oktatói tapasztalat szerint a hallgatóság jórésze alkalmatlan önálló szellemi munkára, az internetet se képes kutatásra felhasználni (pedig M. "digitális" Bálint uralkodása után vagyunk). Ráadásul az új rendszer a fejlődésüket nem is segíti elő. Ez a poszt kutatásmódszertani poszt lesz végül: azt demonstrálja, hogy rövid idő alatt a mosópor intelligenciájával hogyan lehet valami érdemi anyagot találni egy tkp. ismeretlen témához.

A kiindulópont alig volt több a semminél: egy izgalmas és fura kép feliratokkal (amiről semmit se tudtam), internetkapcsolat és kíváncsiság. Két óra múlva pedig az eredmény egy komplett kutatási téma (ha "szakdolgozatot" kellene írnom, és rendesen tudnék olvasni spanyolul). A kép lentebb látható. Most egy amolyan "hogyan kutassunk értelmesen"-jellegű, didaktikus szövegben prezentáljuk az eredményt. Tehát a kiindulópont: van ez a kép, vannak rajta feliratok (és tudunk olvasni).


Alonso de Barros (1552-1604) spanyol humanista volt, Cervantes barátja. Kiadott egy gyűjteményt morális sententiákból (részben szólásmondások is), ami igencsak népszerű lett, fordítják olaszra és franciára is. Mindezt 5 perc alatt megtudhatjuk a net által.

Ez még nem annyira érdekes: rengeteg szólás- és szentenciagyűjtemény volt, akár népnyelven is a korban. A dolog onnan kezd érdekessé válni, hogy volt egy ilyen táblajáték, ami pont ennek a szerzőnek a nevét hordozza, nomeg a "Filosofia cortesana" feliratot. De Barros 1587-ben publikált valamit, aminek ez volt a címe (de hogy mit, még nem tudom). Ránézvést a libajáték tábláját variálja. Elég rossz felbontásban lehet megtalálni (a British Library oldalán), kicsit feljavítva így néz ki:



De mi köze ennek a metszetnek (ami egyértelműen játéktábla) a fenti szerzőhöz és a műveihez? Vagyishogy (ha már szünet van), hogyan lehetne játszani ezt a játékot? és egyáltalán?

Az internet csaknem néma. Angolul legalábbis. Elsőre egyetlen tanulmányt ad ki a keresés. J. Martinez Millán cikkét. De ezt először lementettem, aztán elkevertem, végül a linket is elfelejtettem.
Mit lehet ilyenkor tenni, ha tudni akarunk valamit, ami a könyvekben van?
Nézzük csak a googlebooks-ot!

A sok felesleges infó-törmelék közt egy húsos találat: igaz, hogy csak 1 oldal, de az épp jó. Antonio Feros, El Duque de Lerma: realeza y privanza en la España de Felipe III (2002), 328. oldal.
Hogy meglegyen a hivatkozás később, rögzítjük a bibliográfiai adatokat (ügyesebbek erre bibliográfia-programot használnak [mint Endnote], de most csak kimásoljuk az adatokat). A könyv valószínűleg nincs meg magyar közkönyvtárban (esetleg 1-2 pesti könyvtárban).
Az ilyen valószínűségbecsléshez persze kell a valóság valamelyes ismerete (mint a jó szónokláshoz, Aristo. Rhet. és a drámaíráshoz, Aristo. Poet.): a képzés első 5 évében az OPAC-rendszerek segítségével kell erről megbizonyosodni.

De nem baj, mert a cím alapján nem is annyira kell. Beérjük azzal, amit a GBooks ad. Eltesszük ezt az oldalt magunknak. De nem lehet letölteni! Vajon ilyenkor megáll a tudomány? Nem.

A képernyő kinyomtatása nehézkes és tkp. dilettáns dolog. Lefotózni a képernyőt ugyancsak. Jegyzetelni a monitor előtt nehézkes, de profibb -- már ha folyamatosan tudjuk olvasni az idegennyelvű szöveget (átlag hallgatónál MA szint, annak is inkább a vége). Profi megoldás a Google Book Downloader program telepítése. Ha nem megy, vagy blokkolva van, akkor a második legjobb megoldás a web browser cache-ének megtalálása, az időleges fájlok elmentése és átnevezése. Így oldalanként lesz meg a szöveg, de meglesz. A cache directory helyét pl. a google segítségével tudhatjuk meg: olykor mi magunk is beállíthatjuk. (érdemes a Local Settings attribútumát "láthatóra" állítani) Operánál ez pl. c:\Documents and Settings\ADMIN. FELHASZNÁLÓ\Local Settings\Application Data\Opera\Opera\cache\


Szóval van egy így megszerzett hivatkozás (ld. lent)



Ebből azt tudjuk meg, hogy:
1) ez a dolog egy könyv volt: Filosofía Cortesana Moralizada (1587). Ez egy nagyon népszerű könyv volt a maga idején
2) a könyv maga egyfajta játék volt, amely célja az udvari karrier elérése és fenntartása
3) az udvaroncot játszó játékosnak a játék során tökéletesítenie kellett magát és erényekkel kellett rendelkeznie.
4) de meg kellett tanulnia a játékban, hogy a legjobb erények a hízelgés és a "prodigalidad", aminek a jelentésére 2 tippem van.
5) a hízelgés által bizalmat nyerhet és a saját erényeinek a hiányát is elleplezheti.
6) a "prodigalidad" által meg figyelmet, szívességeket, hivatalokat, hatalmat és befolyást lehet elnyerni.
ezen a ponton meg kell nézni, mi is az a "prodigalidad", elvégre kulcsfogalom. Meg lehet nézni szótárban, akár az interneten. Ha nincs kéznél spanyol-magyar, akkor két lépésben, valami közvetítő nyelvvel. Mindegy: valahonnan csak megtudjuk, hogy a szó kb. tékozlást-bőkezűséget jelent.


7) de a legfontosabb, amit meg kellett tanulni a játék során: a játékosnak minden egyes fontos udvari embernek fizetnie kellett különböző összegeket.

A szöveg folytatása példát hoz arra, hogy ez tényleg így volt a korban. Ezzel kimerült ez a forrás: a játék csak példa volt a korabeli korrupció realitására. A lábjegyzet utal rá, hogy van modern kiadása a szövegnek. De azt egyelőre nem lehet letölteni innen. De a szövegkiadó él, van internetes honlapja, és jó fejnek tűnik. Az igazán tudni akaró emberek középfokú nyelvtudással (és kb. 6-7 könyvtárközi kölcsönzés után) már leveleket írnának neki, de most csak nézelődünk.


Egyelőre sehol se letölthető (download / descargar) a szöveg, maradunk egyelőre a képnél és az eddig elért infóknál. Tehát akkor végül is ez egy társasjáték, ami az udvari életet és karriert modellezi -- a libajáték is ilyen előrehaladós játék, 63 kockával, erre van ráhúzva -- és pénz (játékpénz? igazi?) is kell hozzá.

Ez azért kevés. Így nem lehet játszani, mert még a szabályokat se tudjuk. Keressünk akkor okosan a neten. Terminusok (pl. a szótárból kikeresve): juego (játék), reglas (szabályok). A következőket tudjuk meg: a libajáték spanyolul "juego de la oca" és itt egy korabeli beszámoló a játékról, amint a kitaláló unokaöccse (mí tio) elbeszéli.
Nincs megadva a forrása az idézetnek, de mivel ez egy néprajzi intézet kiállításkatalógusa, a célra (vagyis megérteni a játékot) elég megbízható.


Itt az derül ki, hogy többen játszották, mindenki 1-1 bábúval és kockadobással; egyes házak, és a játék tkp. az életet ábrázolja a készítő szerint ("la vida, que no tenemos que olvidar que es un viaje", vagyis hogy az élet egy utazás). Ugyanennek a forrásnak egy teljesebb változata is van. Ez viszont azt állítja, hogy a szöveg szerzője fiktív alak, bár az összes többi valós. Ráadásul ugyanúgy Andrésnak nevezi Alonso de Barrost. És itt egyelőre megáll a tudomány: egy bekezdéssel többet tudunk meg a játékról, de semmi több: ráadásul a forrás most már gyanús.

De nézzük meg az elfelejtett cikket Martinez Millántól. A cikk első fele életrajz (nem kell), a második fele -- a játék leírása és értelmezése! 2 vagy több ember, fejenként 2 kockával, és az elején mindenki azonos összeget tesz a tábla közepére. És a többi -- a szabályok ott vannak összefoglalva fél oldalban (ezt kihagyjuk, mert már így is sokkal hosszabb idő mindezt megírni, mint megcsinálni-megérteni). Az értelmezés pedig elmondja, hogy miképpen kapcsolódik az emblema-hagyományhoz a játéktábla. És van 3 "egyéb" elementum: horgony és delfin (festina lente), órára mutató kéz és egy nőalak (fortuna).* És az egyes házak ábráinak és tartalmának elemzése.

És KÉSZ! a cél elérve. Minimális nyelvtudással: és tudjuk, mi a kép (e könyv melléklete volt); tudjuk ki alkotta meg és mikor; max. 1 órás szótárazással a szabályokat is megérthetjük. Ráadásul az egészet is (magyarul olvasott szövegek után) kontextusba is lehet helyezni. A táblát némi optikai tuning után kinyomtathatjuk, vagy újrarajzolhatjuk, és már indulhat is a játék.

És akkor még nem is említettük, hogy micsoda néprajzi-kultúrtörténeti kapcsolódásai vannak ennek a játéknak stb.



*sőt: az első mező előtt, a pálya bejáratánál egy trombitáló madár (?), aki ezt a tanulságot tanítja, "nosce te ipsum" -- ismerd meg magad.

Thursday, 30 July 2009

Nyaralás, móka, kacagás

Egy royal flush-sel, vagy egy magas színsorral a kézben ugyan ki gondolná, hogy a mai francia kártya a 17. századi fametszeteket követi?

(felvágatlan ív, színezés nélkül)

(hasonló, színezve, modern reprodukción)

(ezen a képen mindenki magára ismerhet, és párját is meglelheti)

Monday, 6 July 2009

Vakáció!

Ha végre itt a nyár, és meleg az idő, és az iskola is bezárt -- akkor mit lehet tenni? Lehet pl. dolgozni pénzért, építkezni, kertet művelni, szakdolgozatot írni, gyümölcsöt szedni, vendégségbe járni, strandolni.
De mindeközben / után / helyett lehet például ol-vas-ni!

Jó, jó. De mit érdemes olvasni nyáron? netán a strandon? netán a hegyekben?
Követhetnénk a nagy humanista példáját, aki a Vallomásokat olvasta, miután felmászott egy szeles hegyre. De kit érdekelnek Ágoston vallomásai, ami tele van mindenféle fohásszal, meg egyébbel? Igaz, a kutatókat érdeklik, akik 2 db "misztikus élményt" szoktak benne látni, meg mindenféle rafinált kommunikációs célt a manicheusokkal szemben, meg egy csomó mást. Dehát ehhez szakirodalom kell, az meg nincs a strandon.

Akkor olvassunk pl. krimit. Elvégre a nyomozás mint hermeneutikai aktus (bla bla bla, de tényleg így van) igen közel áll a kutatás és megismerés működéséhez. A lehetséges választékból érdemes Raymond Chandlert választani: szimpatikusan alkoholista (illetve határeset) főhős a 40-es évek Los Angelesében, aki mindenféle ügyekbe keveredik, fanyar kommentárokat fűz az eseményekhez és a nyomozása mindig eltérül. Dashiel Hammet szintén kellemes olvasmány: kicsit korábbi, szesztilalmas-maffiózós világ, csupa leszámolás és vérfürdő az ipari bűnözés világában. Mindkét szerző amerikai, és film noir-szerű világokat ír meg (a hasonlat azért is állja meg a helyét, mert könyveikből azoktak annakidején film noir-okat forgatni). A korszak és a milieu rajongóinak érdemes még beleolvasni James Ellroy regényeibe (egyre több van belőlük magyarul): A fekete dália igencsak híres volt (film is van belőle), a L.A. confidential is (ebből is). Angolul persze sokkal-sokkal jobb az atmoszférája ezeknek az írásoknak (nemjó emberek ezeket feltorrentezik). Vagy ott van Graham Greene (-e-vel, mindig elrontja az ember), számtalan írása közül pl. a havannai emberünkkel, a csendes amerikaival, a viszony végével (The end of the affair), vagy a Hatalom és a dicsőséggel (The power and the glory) - ez utóbbi pl. Babitsnak is tetszett.

Ha viszont zavar a sok betű, lehet képeskönyveket is nézegetni. Pláne Arasse után. Elég hozzá egy internet-kapcsolat, és a Googlebooks, és minimális képzelőerő. Pl. ha beírjuk az "emblemata" kifejezést, csodálatosan épületes dolgokat találunk. Például Alciati könyvét, ami pl. azt is tanítja, hogy az okosság nem csupán Heidegger és Arisztotelész olvasásával nő, hanem a borfogyasztással. És még több tucat hasonló okosság, képben és szövegben. Bár leginkább latin nyelven. Mindenesetre a képek magukért beszélnek. Shakespeare is felhasználta őket.


(innen)

Vagy ha valami izgalmasabbat akarunk csinálni, olvassunk korai Shakespearét. Például a Titus Andronicust, ami annyira véres, hogy a múltkori felújítását a szünetben többen is otthagyták. Julie Taymore filmje (Titus, 1999), főszerepben Anthony Hopkinssal nagyon szépen adja vissza a romanitást is, meg azt is, ahogyan az Erzsébet-korabeliek bosszúdrámát írva a rómaiakat látták. Ehol egy cikk, a magyar pócmodern (vagy mi) egyik jelesétől. De ha nem akarunk Sh-t olvasni, olvassuk a mintáját: Seneca drámáit (fájdalommentes magyar fordítás), vagy a kortársait: Ben Johnsont, Chr. Marlowe-t és a többieket (3 vastag kötet magyarul, némely egyetemi könyvtárak olvasótermében, de online az egész angolul).

Nagyjából ugyanez a retorika, de jóval kevesebb vérrel, köszön ránk a "metafizikus költők" verseiből: J. Donne, Geo. herbert, R. Crashaw, stb. Ezeket valamelyest magyarul is olvashatjuk, de a Google Books sokkal teljesebb szöveget ad eredetiben.

És ha nagyon unjuk a csendet (vagy a mp3-lejátszóvá alakított Petőfi rádiót), akkor legálisan (!) letölthetünk mindenféle ismert és ismeretlen banda koncertfelvételét az archive.org-ról (Live Music Archive): http://www.archive.org/details/etree. Köztük pl. a Grateful Deadét vagy a Calexicóét is.

Wednesday, 4 February 2009

A "misztika" kezdetei 1: Poiret

Abban, hogy a "misztika" szót főnévként, ráadásul ilyen homályos és behatárolhatatlan értelemben használják, sáros a 19. század filozófiája (kül. a német filozófiai idealizmus) , de a 18. század is. A szó először, a 13. században jelenik meg érdemben, a "misztikus" teológia jelzőjeként, és konkrétan egy, az Areopagitára alapozó teológiai típust jelentett. A fogalom elmosódásában elég fontos szerepe volt a francia Pierre (Peter, Petrus) Poiret-nak (1646-1719). Életrajza: BBKL, "Poiret, Pierre".

Miért fontos Poiret?

A 17. század végén vagyunk. Virágzik a könyvnyomtatás, az eszmék áramlanak egy olyan világban, amely megosztott a katolikus-protestáns és az észak-dél tengely mentén. Köztük a kartéziánus eszmék is -- amikre mindenki reagál, aki fontos a korban: fanyalgással, elutasítással, kritikával vagy rajongással*. A katolikusok is és a protestánsok (Utrecht) is úgy látják, hogy Cartesius tanai tagadják a keresztény tanítást, ezért filozófiájának tanítása tilos. A másik oldalon Cartesius, miközben a Módszerben nyilvánosan gyalázza a jezsuita oktatást, magánlevélben viszont példamutatónak tartja filozófiaoktatási módszereiket (nem véletlenül: az ő lángelméjét is egy jezsuita kollégium képezte ki).
* ld. az ellenvetéseket a Meditationes-re.

A kereszténység világa is pezsgésben van: Északon a vallással szemben szkeptikus hangok is hallatszanak, a protestantizmus tovább hasadozik, önjelölt próféták jelennek meg itt és ott; Spanyolország területén az inkvizíció üldözi a katolikus hit ellenségeit, XIV. Lajos pedig (idővel) állami hatalommal elüldözi vagy kiirtja a francia protestánsokat. Mozgalmas század.

Mindenesetre Cartesius kihívást jelent. Pierre Poiret kálvinista pap volt, és megírja a maga ellen-munkáját Descartes ellen:

In Huil U5 7 l en e o ev i e l 66 X C1 5 7 0 O


Cogitationum rationalium de Deo anima, et malo libri quatuor, Amsterdam 1677. 2. kiadás, 1685: online, GoogleBooks.

Aztán a kortárs női misztikusok felé fordul. Ilyen volt Mme Bourignon (1616-1680), egy katolikusként nevelkedett hölgy, víziókkal és saját szektával, akinek sajátos teológiai meglátásait se a saját, se a lutheránus egyház nem tolerálta, különösen amikor azokat a saját nyomdája révén nyomtatásban is publikálta. Elvégre ha valaki magát az új Évának és a Szentlélek menyasszonyának deklarálja, az túlmegy a kereszténység határain. E furcsaságokon túl Mme Bourignon kvietista is volt -- ez pedig, jó okkal, egy eretnek tannak számított katolikus területen. Poirel csatlakozott a hölgy követőihez (gyakorlatilag együtt élt és vándorolt a köré szerveződő közösséggel), majd annak halála után írásait rendezte sajtó alá (19! kötetben).

Aztán kiadta Mme Guyon műveit is: "Recueil de divers traités de théologie mystique qui entrent dans la célèbre dispute du quiétisme qui s'agite présentement en France" (Köln, 1699). Mme Guyon kevésbé volt extrém gondolkodó, de francia alattvalóként kvietizmusa miatt több évet töltött a Napkirály börtönében.

[A kvietizmusról legyen elég annyi, hogy egyfajta spirituális tanítás, amely rosszul megfogalmazva kegyelemtani eretnekség: ld. Miguel Molinos esetét (ugyanakkor a Mme tanait érdemes volna összevetni Evagriosz némely tanaival), ugyanakkor egy nagyon izgalmas határesete a valláspszichológiának (szegény, szegény kis Popper Péter).]

Ezek a kiadott művek tkp. kortárs, népnyelvi (francia) spirituális irodalom (ezért romanische Mystik), amit szektás katolikusok írtak és egy különc kálvinista adott ki. A hangsúly az ökumenizmuson van: ezek mind túlléptek az intézményes kereteken. Ezek után nem különösen meglepő, hogy Poirel munkássága a pietizmusra (értsd: a lutheranizmus egyik, többé-kevésbé eretnek formájára) is hatással volt. Ez a korszak éppen azért érdekes, mert itt a "misztika" valamiféle, a keresztény felekezeti megoszlások feletti, de egyértelműen keresztény dologként jelenik meg.

Poiret nem csak a kortárs "misztikus szerzőkkel" (ez már az ő kifejezése!) foglalkozott. Írt egy, "a misztika általános gondolatáról és misztikus szerzőkről" szóló írást, és egy katalógust a "misztikus" írókról (eredeti: Préface sur la Théologie Mystique. Lettre sur le auters mystiques. Catalogue des écrivains mystiques 1700, latin ford. 1702). A levél és a katalógus hozzáférhető itt: Petri Poiret de eruditione solida specialiora, tribus tractatibus, Amsterdam, 1707. GoogleBook.

A nyomtatás korában vagyunk: a gondolatok hozzáférhetővé válnak, a régi és az új "misztikusok" egymás mellé kerülnek. Például Poiret egy kötetben ad ki olyan munkákat, mint pl.: a kvietizmussal megvádolt és letartóztatott Francois La Combe (d.1715) munkája az értelem imádságának analíziséről (Analysis orationis mentalis); a devotio moderna irányzatához tartozó Peters Gerlach (d.1411) Soliloquiuma; Raymundus Lullus katalán regényének, a Blanquernának (c.1283) egy részlete (Blaquernae Aphorismi 365 de amico et amato). Gallica.

Ugyanakkor: Poiret publikál is egy csomó szövegkiadást az általa misztikusnak tekintett szerzőkből. Franciára fordítja és kiadja Kempistől a Krisztus követését és a Német teológiát. (bár ezek elérhetetlenek a neten).
Justify Full
Éppen ezért érdekes: laikus (illetve protestáns pap), nyakig benne a kvietizmusban; egyszerre rálátással a népnyelvi és a latin "misztika" szövegeire; spiritualitástörténeti érdeklődéssel -- és jól kihasznált publikációs lehetőségekkel.


Adalékok, források:
Mme Bourignon: BBKL. Egy életrajz róla (1910).