Tudott ez mindent.
Tudott legalább ezer magyar nótát, a dallamát és szövegét is pontosan, tudott bánni a cigányokkal, parancsolgatni nekik és kordába szedni őket, leinteni bizalmaskodásukat egy szemrebbenéssel, majd megnyerni szeretetüket egy úri, leereszkedő s mégis testvéri-kacér oldalpillantással, "ácsi"-t kiáltani, tökéletesen, ráordítani a prímásra, mikor a Csendesen, csak csendesen-t nem húzta eléggé csendesen, és a cimbalmosra, mikor a Hullámzó Balaton nem eléggé zúgott és morajlott a cimbalom vattaütőkkel vert acélhúrjain, megcsókolni a brácsás ragyavert ábrázatát, belérúgni a nagybőgőbe, poharat, tükröt törni, három napig egyfolytában bort, sört inni, és törkölypálinkát is, vizespohárból, csettinteni a káposztásleves és a hideg malacpörkölt láttán, kártyát gusztálni hosszan, kéjelegve, egyik szemét lehunyva, gyorscsárdást ropni fél óra hosszat, s közben önmagát uszítva és őrjítve toporzékolni, kurjantgatni, levegőbe hajigálni táncosnőjét magasra, s elkapni, könnyedén, mint pelyhet, a fél karjával:
szóval - amint mondtam - mindent tudott ez,
ami az embert
kiemeli
állati
sorából,
és igazán emberré teszi.
(Esti Kornél, 11. fejezet)
No comments:
Post a Comment