Friday, 13 April 2018

Alkalmazott grafika - Választás 2018 (Budapest)

A 2018-as ogy. választások kiváló alkalmat adtak arra, hogy a grafikus kreatívok kiélhessék tehetségüket (ráadásul közpénzből). A grafikai munkák napokon, heteken át az utcán voltak, és a demokrácia iránt elköteleződött szavazók a maguk bázisdemokrata módján reagáltak is rájuk. A következő mintát a fővárosban (a pesti, nagykörúti részén) gyűjtöttük, különösebb prekoncepció nélkül. 



1. a kormány --Fidesz-KDNP- plakátja. Nem túl igényes munka, részben kétségbevonható (a Soros-kapcsolat nem egyértelmű), részben hihető (lebontanák) üzenettel. A képen szereplő ellenzékiek közül az értelmesebbek is túl későn határolódtak el korábbi kerítésellenes vagy azt relativizáló álláspontjuktól, és végső soron a geostratégiai fenyegetés hihetőbbnek bizonyult, mint az ellenzék alternatívája. Emlékeztető: a plakáton legalább 3, de az is lehet, hogy 4 (ha Gy. Ferenc is az volt) miniszterelnök-jelölt látható.


2. Kis áttekintés az ellenzékről (Nagykörút a Király utcánál). MSZP-P, DK, Momentum, LMP -- a fővárosban vagyunk. Nagy fideszes plakátok a megállókban (citylight), de azokat nem fotóztam.






















3. A MSZP-P (a P a Párbeszédet jelenti, egy olyan csoportot, ami Bajnait akarta visszahelyezni a hatalomba 2014-ben) plakátja. A képen az MSZP által megint kívülről importált (párbeszédes, korábban LMP-s, korábban Gy. Ferenc beszédíró-tanácsadója), karizma nélküli jelöltet látjuk. A plakát fejlécének piros-zöldje és a betűtípus a hajdani Pannon GSM reklámanyagaira emlékeztet. 

3. A DK jelöltje. A DK egy szélsőbaloldali szekta, a fővároson kívül igen kevés támogatottsággal és beágyazottsággal, talán a legnagyobb elutasítottsággal.  A DK vakon hisz vezetőjében, Gy. Ferencben (szembemenve minden politikai realitásérzékkel), az idei szlogenjük: "Gyurcsánnyal megcsináljuk!" A jobboldalon (és az igényesebb ellenzékiek körében) igen magas az elutasítottságuk (már csak politikai realitásérzékből is), és ez a plakátok sorsát is befolyásolta. A fentebbi képen Gy. Ferenc portréját "A hazugság embere" feliratú ragaszték takarja ki, ezen a képen egy másik látható. Figyeljük meg a kreatív festékszórós törlést, amivel a "Megint legyőzzük a Fideszt" felirat állt elő. 




3. Az Együtt egy még kisebb, még szűkebb szekta, csakis a fővárosban ismert. Természetesen ők is kormányváltást akartak, de ha az ember nem fővárosi és nem követi napi szinten a (szélső)baloldal szektáinak harcait, akkor kihívás a  4-5 törpe csoportosulásnak már a megkülönböztetése is. A szekta annyira elszakadt a magyar valóságtól, hogy a politikai program nélküli, szatirikus Magyar Kétfarkú Kutya Párt több mint kétszer annyi szavazatot kapott náluk. 











4-5. A Jobbik plakátjai. A 2017-18-as évek a Jobbik és a Fidesz plakátháborújáról is szóltak (később lesz róla szó). A mostani kampányban vélhetően fideszesek gyakran módosították a jobbikos plakátokat. Erre két példa: "Simi simi párt" (fotó 03. 29-én).

Ennél a szabvány üzenetnél sokkal hatásosabb és frappánsabb az, amelyik a szavazás előtt kevéssel bukkant fel: "Orbán vagy turbán?" (04. 06).  
6. És végül a MKKP plakátjai. Itt van grafikai innováció, szellemesség, irónia stb. - egyszóval minden, ami a hivatalos, főállású politikából hiányzik. 



Egy kisív a MKKP plakátjaiból (saját gyűjtés). 

A kép a Kálvária téren készült, elemei és tónusai is jól mutatják a közhangulatot.
Végül egy véletlen, de tökéletes együttállás: az MKKP plakátjaira ragasztott MSZP-P plakát. 


Az MKKP szlogenjei: "Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz!" és "Örök élet, ingyen sör, adócsökkentés". Ugyanakkor Karácsony programjában szerepel az alapjövedelem bevezetése* és az adócsökkentés.
* Az alapjövedelemmel 2017. őszén még hangosan, a szavazás körül halkabban kampányolt a Párbeszéd; márciusban még történeti szükségszerűségként gondolta Karácsony ("Az alapjövedelemnek nincs alternatívája hosszú távon sem Magyarországon, sem Európában, az tíz-húsz év múlva realitás lesz Európa majdnem minden országában – mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje").

No comments: