Ez a digitális kép pár éve még teljesen rendben volt.
A kései humanisták, már a nyomtatás korában, igen tisztában voltak vele, hogy az a szöveg igazán az emberé, amit saját kezével másolt le. Nem a nyomtatott könyv, hanem a saját, az el-sajátított szöveg.
És nekik volt igazuk, pedig még nem ismerték a számítógépet és a digitális világot. Egy karcolás, egy hirtelen változó mágneses mező, napfény, por és a többi, embernek és könyvnek lényegtelen apróság örökre elveheti tőlünk olvasmányainkat és írásainkat. A printer festéke elmosódik, lepereg. Minden múlandó. Az adathordozók pusztulnak, az adatok elvesznek. Ráadásul az internet is változik. Ma még ott az oldal, holnap már nincs. Az adatbázist nem fizetik elő többé, mert csak. A szöveget kiadják, vagy copyrightosnak bizonyul, és eltűnik a netről. Mindent meg kell becsülni, mindent félre kell tenni. Amíg lehet. Ars longa, vita brevis, occasio praeceps.
[ez a bejegyzés annak emlékére is született, hogy Ch. Lea háromkötetes alapműve az inkvizícióról eltűnt a netről]
No comments:
Post a Comment