Egy októberi nap komor reggele borítá el ködös világát a Dauphiné felett, midőn én, eltérve az országútról, Vaureb helységéhez értem, s csak kalauzt s öszvért bérelve magamnak, tovább menék a Grande Chartreuse felé. A fákat az ősz nagyrészint már megfosztá lombuktól, a még rajtok maradt kevés levél, mintha szabadulását várná, sárgán vagy vörösen, s nehéz cseppekkel terhelve függe az ágakon; a füvet, mely között ösvényem kígyózott, hófehéren lepte el a dér s a hegyekről jéghideg őszi szél lejte át a tájon, mintha a közelgő télre intené a völgy lakóit. Minden bús vala körülöttem, őszileg komor s elhagyott.
- Köpönyegembe burkolva haladék tovább, hol öszvéremen, hol a hideg miatt gyalog, s így értem az úgynevezett nagy puszta kapujához.Most a fal megett, mely a bús vidéket a többi világtól elkülönözi, egy malom áll, mellette kis gazdaház s egyszerű kápolna, melyben az itt a monostor számára sáfárkodó karthausi miséjét mondja; egyébiránt minden elhagyott.
A keskeny hegynyíláson zúgva rohan át a hegypatak, a bérceket, a merre csak látni, fenyves erdő takarja komor zöldjével, s mihelyest a kapun áthaladtunk, vadonban gondolhatnók magunkat, ha a kis kápolna harangcsengése a kalauzt imádságra s magunkat arra nem intene, hogy a kört elértük, melyben annyi szenvedő, ki nagy civilizációnk közepett csak sebeket talált, menedéket keresett. A helynek jó nevet választottak, csakugyan puszta az. E sötét fenyvesekben, melyek szakadatlan sorban feketéllnek a bércek fölött, s e sziklákban, melyek majd nagyobb tömegekben nyúlnak ki a hegyoldalon, majd szétszórva fehérlenek az úton, miként azokat az utolsó zápor otthagyá, véghetetlen elhagyatottság képe emelkedik a vándor előtt; s kétszer puszta néktek, kik az élet csalódásait éldelve s elvesztve, itt kerestek tanyát fájó szíveteknek, nem remélve mást, mint magányt s egy sírt."
Legalábbis így látta a romantikus liberális báró Eötvös 1839-ben. Persze a karthauzi rend a valóságban nem a szerelemtől és a gonosz világ kegyetlenségétől megtört és sebzett szívek szociális otthona, netán elfekvője.
A kölni származású Bruno (aki volt már kanonok, dolgozott az egyetemi adminisztrációban, és egyáltalán nem volt elégedett a világban és az Egyházban általa meglátott visszásságok miatt) különös közösséget szervez a 11. század végén. 1084-ben két ház épül az Alpok Chartreuse nevű előhegységében, lakatlan területen. A két házból lett a "Grande Chartreuse", a karthauzi rend anyakolostora. A kép közepén: a [La] Grande Chartreuse ma, Grenoble-tól északra, egy megfelelően lakatlan völgyben. Itt ma is élnek szerzetesek. Ebben a pillanatban is, hogy ezeket a sorokat olvassuk :)
Bruno rendjében a magányos életet élő remete-életmód ötvöződik a közösségi életet élő szerzetesi életmóddal. A barlangban élő remetéket máskor a lakatlan vadon, pusztaság, erdő vagy sivatag választja el egymástól és a világtól. Itt a világ eleve távol van tartva. A karthauzi rend megteremti a maga pusztaságát: felvásárol a birtokosoktól egy zárt, földrajzilag jól körülhatárolt, lakatlan területet, és az lesz a pusztaság (desertum), amelybe a kolostor épül.
A szerzeteseket egymástól nem a vadon és a távolságok választják el, hanem a cellákat elválasztó falak és a regula. Nem léphetnek be egymás cellájába, nem beszélhetnek egymással. "Éjjelenként összegyűlnek a matutinumra és a laudesre, reggelenként a misére, délutánonként a vesperásra. Vasárnaponta együtt étkeznek és hetente egyszer sétálnak" -- írja a LMA. És ezen túl mindenki a saját cellájában él, az ételt az ajtó résén át kapja, és időnként fizikai munkát végez. Egyedül és némán. A lehető legteljesebb magány a cél, és a lehető legteljesebb csend. A kolostorok nem fogadnak látogatót. A későbbi karthauzi házak olyanok, mint egy különleges társasház, vagy mint egy tipikus angol városi utcasor: kis, kétemeletes házikók, kertecskével, egy udvar körül, kerengővel összekapcsolva. Ez az udvar sokszor a kolostor temetője.
Aztán 1984-ben Philip Gröningnek eszébe ötlik, hogy filmet készítsen az anyakolostorról. A karthauziak azt mondták: időt kérünk, hogy átgondoljuk, mondjuk egy évtizedet, aztán majd értesítjük. Kb. tizenöt év múlva értesítették: ők készen állnak, ha még érdekli a dolog a rendezőt. 2005-ben elkészült a film. A film címe: Into Great Silence (Die grosse Stille). 2008 nyarán már be is mutatták Magyarországon, de előtte még nyert egy csomó díjat. 162 perc.
Nincsenek benne se albínó, David Bowie-plusz-szovjet-börtöntöltelék-szerű szerzetesek, se olyan gonosz szerzetes könyvtárosok, akik elveszettnek hitt forrásszövegeket rejtegetnek. Van benne hó, zöldségek, napfény, liturgia, refektórium, meg halálosan nyugodt emberek. Ezt mondja Gröning a csendről egy interjúban:
"The Carthusians' rule is that one should speak as little as possible. There are certain places where one must never speak: in the chapel, in the anteroom, in the hallways. By contrast, there are other places where it is expressly desired that one speak, for example on the Sunday walks. Basically, however, one should maintain one's sphere of solitude. That is why the workshops and rooms are so large there. If someone is chopping vegetables in the kitchen, another person also chopping vegetables should be so far away as to practically forget the presence of the other. This is also clearly a mechanism for making it easier to observe silence."(a hallgatásnak és a beszédnek a többi rend életében is megvolt a maga jól körülírt helye, de a karthauziaké híresen a legszigorúbb regula e tekintetben. A ciszterci rendhez tartozó trappisták [igen, ők találták ki azt a sajtot] későbbiek, de ők is ugyanilyen csöndes emberek)
További utalások
1) www. chartreux. org. Egy nagyon jó kis oldal, ami az üdvözlés után először is azt közli az olvasóval, hogy itt semmi divatosat nem talál majd, sőt. You will not find anything fashionable, not even a concern for being different. Ha szeretünk olvasni, elolvashatjuk angolul a rend statutumait, a liturgikus szövegeket, franciául az olvasmányokat. Ha az életmódra vagyunk kíváncsiak, megtaláljuk a napi beosztást. Vannak képek karthauzi házakról, most is létező közösségekről.
2) A Die grosse Stille / Into Great Silence hivatalos honlapja. Az amerikai forgalmazó honlapja, sajtóanyagokkal. Egy recenzió a jobbak közül. Egy interjú a rendezővel, eléggé épületes, mert belátást enged az ottani mindennapok szellemiségébe.
3) Eötvös József: A karthauzi, 1839-41. Balzac és Stendhal kortársa. Ebben a művében szerelmesek szenvednek. Az A falu jegyzője izgalmasabb.
4) A magyar karthauzi névtelen. Karthauzi szerzetes, aki 1520-as években magyarul összeír egy csomó prédikációt és legendát, a lutheri veszéllyel szemben -- ez az Érdy-kódex, részben kiadva. Online pl. itt pár részlet (szöveggyűjtemény!). Könyvben: A néma barát megszólal (Magvető Könyvkiadó, 1985). Itt van a Spenót marxista-leninista beütésű, mára történeti jelentőségű értékelése -- ezt leszámítva informatív szöveg: szerzőnknek a török és Luther egyaránt az Antikrisztus megtestesítői.
5) Guigo (I) és Guigo (II). Karthauzi szerzők, akik "misztikus" műveket írtak a 12. században. Ld. pl. Ruh.
6) Hugo de Balma. Ő is, csak a 14. század legelején: Viae Sion lugent.
7) Karthauzi macskák. Szürkéskékek. Vízhatlan bunda, igen magas intelligencia, bátorság és hűség a gazdához, és csak diszkréten nyivognak, nem nyávognak, mint az egyéb macskák.
No comments:
Post a Comment