De mindeközben / után / helyett lehet például ol-vas-ni!
Jó, jó. De mit érdemes olvasni nyáron? netán a strandon? netán a hegyekben?
Követhetnénk a nagy humanista példáját, aki a Vallomásokat olvasta, miután felmászott egy szeles hegyre. De kit érdekelnek Ágoston vallomásai, ami tele van mindenféle fohásszal, meg egyébbel? Igaz, a kutatókat érdeklik, akik 2 db "misztikus élményt" szoktak benne látni, meg mindenféle rafinált kommunikációs célt a manicheusokkal szemben, meg egy csomó mást. Dehát ehhez szakirodalom kell, az meg nincs a strandon.
Akkor olvassunk pl. krimit. Elvégre a nyomozás mint hermeneutikai aktus (bla bla bla, de tényleg így van) igen közel áll a kutatás és megismerés működéséhez. A lehetséges választékból érdemes Raymond Chandlert választani: szimpatikusan alkoholista (illetve határeset) főhős a 40-es évek Los Angelesében, aki mindenféle ügyekbe keveredik, fanyar kommentárokat fűz az eseményekhez és a nyomozása mindig eltérül. Dashiel Hammet szintén kellemes olvasmány: kicsit korábbi, szesztilalmas-maffiózós világ, csupa leszámolás és vérfürdő az ipari bűnözés világában. Mindkét szerző amerikai, és film noir-szerű világokat ír meg (a hasonlat azért is állja meg a helyét, mert könyveikből azoktak annakidején film noir-okat forgatni). A korszak és a milieu rajongóinak érdemes még beleolvasni James Ellroy regényeibe (egyre több van belőlük magyarul): A fekete dália igencsak híres volt (film is van belőle), a L.A. confidential is (ebből is). Angolul persze sokkal-sokkal jobb az atmoszférája ezeknek az írásoknak (nemjó emberek ezeket feltorrentezik). Vagy ott van Graham Greene (-e-vel, mindig elrontja az ember), számtalan írása közül pl. a havannai emberünkkel, a csendes amerikaival, a viszony végével (The end of the affair), vagy a Hatalom és a dicsőséggel (The power and the glory) - ez utóbbi pl. Babitsnak is tetszett.
Ha viszont zavar a sok betű, lehet képeskönyveket is nézegetni. Pláne Arasse után. Elég hozzá egy internet-kapcsolat, és a Googlebooks, és minimális képzelőerő. Pl. ha beírjuk az "emblemata" kifejezést, csodálatosan épületes dolgokat találunk. Például Alciati könyvét, ami pl. azt is tanítja, hogy az okosság nem csupán Heidegger és Arisztotelész olvasásával nő, hanem a borfogyasztással. És még több tucat hasonló okosság, képben és szövegben. Bár leginkább latin nyelven. Mindenesetre a képek magukért beszélnek. Shakespeare is felhasználta őket.

(innen)
Vagy ha valami izgalmasabbat akarunk csinálni, olvassunk korai Shakespearét. Például a Titus Andronicust, ami annyira véres, hogy a múltkori felújítását a szünetben többen is otthagyták. Julie Taymore filmje (Titus, 1999), főszerepben Anthony Hopkinssal nagyon szépen adja vissza a romanitást is, meg azt is, ahogyan az Erzsébet-korabeliek bosszúdrámát írva a rómaiakat látták. Ehol egy cikk, a magyar pócmodern (vagy mi) egyik jelesétől. De ha nem akarunk Sh-t olvasni, olvassuk a mintáját: Seneca drámáit (fájdalommentes magyar fordítás), vagy a kortársait: Ben Johnsont, Chr. Marlowe-t és a többieket (3 vastag kötet magyarul, némely egyetemi könyvtárak olvasótermében, de online az egész angolul).
Nagyjából ugyanez a retorika, de jóval kevesebb vérrel, köszön ránk a "metafizikus költők" verseiből: J. Donne, Geo. herbert, R. Crashaw, stb. Ezeket valamelyest magyarul is olvashatjuk, de a Google Books sokkal teljesebb szöveget ad eredetiben.
És ha nagyon unjuk a csendet (vagy a mp3-lejátszóvá alakított Petőfi rádiót), akkor legálisan (!) letölthetünk mindenféle ismert és ismeretlen banda koncertfelvételét az archive.org-ról (Live Music Archive): http://www.archive.org/details/etree. Köztük pl. a Grateful Deadét vagy a Calexicóét is.
1 comment:
nohát, senki se olvas, senki se kommentál? mi van itt, fesztiválidény? ehhhh.
Post a Comment