
Szeretettel üdvözlök minden Olvasót az újabb Köztársasági Reformév mostani reformszemeszterében.
Ez az oldal a kevésbé megbízható kurzus-mail egyfajta alternatívája. A rejtekhely egy online lerakat, a coospace helyett; pontos helyéről a régiek tudnak információt adni, ill. személyesen jövő órán.
Az első órán (feb. 6) egy szintfelmérő tesztet tervezek iratni (figyelem: ez az 5-10 perces hallgatói feladat az összes teendő az első órán, utána szabadon mehetnek). A következő órán indul a beavatás, amikor is az igazság minden főbb részlete --úgymint tematika, TF, olvasmánylista-- kibontásra kerül.
A félév során a tervek szerint tetemes mennyiséget kell olvasni, és az olvasmányok megértését-feldolgozását kellemetlenül élesen pontozott tesztek fogják ellenőrizni. Szükség lesz az intelligencia mellett az edzett memóriára is -- ha semmit se tudunk elménkben megtartani, akkor aligha tudunk okosan gondolkodni (elvégre semmiből nem lesz semmi). Javaslom, hogy ismerkedjenek meg a pedagógiai szakirodalomnak az önálló tanulásra kidolgozott segédkönyveivel (ezek már a 70-es években is voltak magyar nyelven). A memóriához a következő olvasmányok ajánlottak:
1) Hugo de SV, A három körülményről, a rejtekhelyen. Érdemes ezzel kezdeni a memória-gyakorlatot, mivel biztosan tesztanyag lesz.
2) Daniel Arasse cikke az ars memoriae-ről, kezdőknek online, dörzsöltebbeknek: hát persze, Ikonológia és műértelmezés 1. Esélyes a tesztre.
3) Friedrich Ohly, ugyanott. Esélyes a tesztre.
4) J.W. Hoye német cikke a quaestióról, Nóra nevű hallgatóinknak különösen ajánlott.
Ha könyvtárba mennek, érdemes már most beszerezni:
IET: Areopagita, Mennyei Hierarchia. Az eleje a rejtekhelyen is.
ÉFSZ: Areopagita, Az isteni nevekről. Az égi és a földi szépről, 183-189.
ÉFSZ: Albertus Magnus Areopagita-kommentárja.
MaFilSz: Aquinói Tamás Areopagita-kommentárja: Aquinói Szt. Tamás a szépről. Fordította, bevezette Klima Gyula, Magyar Filozófiai Szemle 1984/3-4, 454-473.
Érdemes már most megismerkedni az alábbi szerzők magyar nyelvű munkásságával is: Meyendorff, Perczel, Vanyó, Heidl, Southern, Leinsle, Bugár, Belting, Panofsky. Részint általános, részint szakmai műveltség okán.
7 comments:
tuleltuk a tesztet:) logikara nem keszultem, szerintem masok sem ugyh ez meg is latszik majd. meg hat voltak absztrakt kerdesek... pl mi az az oroszlan ember? tobbeknel nagy megdobbenest valtott ki Maximus Confessor neve, de azert rola lehetett mar hallani ... de majd meglatjuk hogy total katasztrofalis lett-e vagy sem. szep volt a fejlec:)
ja meg gondoltam megosztom tanulos forrasom ami lehet nem tul hasznos, de szorakoztato, meg van elrejtve egyket jo tipp benne:
http://www.studygs.net
ehhehhe
Ezek teljesen konkrét kérdések voltak, ha ismerik a kódot, 5 perc. Szorongva várom, hogy a kezembe kerüljenek :)
Annak pl. az volt a lényege, hogy fel kell ismerni a szabályt (intelligencia és háttértudás) és folytatni kell a sort (emlékezet). Mivel kevés elem volt megadva, sokféleképpen lehetett folytatni, sok helyes megoldás lehetséges. Nem egy IQ-teszt, de szerintem sokmindent mért.
mgr
clueless
isteni nevekrol:
vajon az antik "publicistak" is karakter szamra mentek?!
miert beszel PDA a lelek/ isteni szellem mozgastipusairol? hogy kapcsolodik a temahoz? (????????)
a meg 15 leutes es meg van osi problematikajaval talalkozunk itt, vagy esetleg egy avatatlanok szamara eddig nem ismert szerkesztesi elv mukodik benne?!
van otlete barkinek?
itt volt egy kerdes. vajon valasz is lesz?
Az Arasse szöveget én innen töltöttem le, ám oldalszám nincs, így nem tudom mit is jelent pontosan a 115-138. oldal.
sz
sejthetoen az egesz belinkelt szoveget jelenti.
heel interessant!!! feltoltottem doc-ban mennyei h-t es most nem tudom letoltve megnyitni!!!!!
hogy lehet ez?!
Post a Comment