Friday, 16 February 2018

Meghalt Kallós

"91 évesen, szerdán meghalt Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató. A hírt a Kallós Zoltán Alapítvány illetékese közölte az MTI-vel. A neves néprajzkutató rövid szenvedés után válaszúti otthonában halt meg." 

Ez a szomorú, de nem igazán tragikus hír. Gyászba borul az egész népifejség, hatalmas életmű, hatalmas szolgálatot, többet tett, mint Bartók és Kodály, stb (és ez még mind igaz is). Itt csak a meghalás csudálatosan úri és irigylésre méltóan flegma módját (ami persze elsikkad a hivatalos kommunikációban) akarnók kiemelni: 1) 90 év után, 2) otthon meghalni, ráadásul 3) a saját szülőházában, plusz 4) hamvazószerdán, böjt kezdetén, a halandóságra emlékeztető napon -- ezt így, egybe!

Németország, damals

Németországot megérteni nem könnyű még innen sem, pedig ősi szövetségesünk, érdektársunk és kizsákmányolónk. Pláne azt a kora-20. századi Németországot, ahol négerek legfeljebb nagyvárosi jazz-bárokban fordultak elő, törökök, afgánok meg szírek nagyjából sehol se, a berlini báli szezonban a teljesen ismeretlenekkel zajló alkalmi szekszuális kalandok (majdnem 100 évvel a tinder előtt) teljesen bevett szokás volt (Szentkuthy meséli). És ez volt az ország is, ahol a filmhíradó a náci tömegrendezvényeken még létező, bonyolult népviseletben megjelent nőket tudott felvenni. És ez még mindig ugyanaz az ország, ahol az enyhén degenerált, enyhén vérfertőző Thomas Mann írta a maga hosszadalmas regényeit (110 oldal Varázshegyet 30 oldal Móricz Zsigáért!), meg a sokkal kevésbé elismert testvére, Heinrich Mann, az Alattvalót (Musillal meg Ottlikkal együtt olvasandó alapmű a korhoz). És ott a kultikus német irodalom kultusza, a dögletes nagyságú Goethével, a balliberális Heinével, az endékás E.T.A. Hofmannal, meg az egész középkori német irodalommal. Szóval itt volt ez a Németország (most is itt van, csak ez nem az), amire a legjobb szó, amit találni tudok, az unheimlich (amit így világított meg egy oktatóm valaha, szemben a szótárral: 'érdekes, érdekes, de igazából nem lennék ott'). Idegenség, észak-fok, máshogy hidegek az emberek, klirren die Fahnen.

Kurt Hielscher német fotós volt, aki a harmincas évek legelején fotózta Németországot (is. Tájképfotós volt, számos európai országban készített festői tájfotókat). Ezek a képei azért érdekesek, mert a velük élő középkort mutatják, a kora-20. századi keresetlen, életközeli állapotában. Ha jelentene bármit az 'organikus építészet' (a Makovecz-féle sátánista antropozófus majomkodáson túl), akkor ez lehetne az. Ma talán Japánban és a vidéki Angliában látható még az, hogy a nagyon régit toldozgatják (lakóépületet beleértve), de a gerenda négyszáz éve a helyén van. (A tengelyhatalmak nem bombázták gyújtóbombával a brit szigeteket, Japánban pedig az amerikai gyújtóbombák ellenére elég sok emlék megmaradt*).


A kövezet cementes pótlásáért pontlevonás, de az a Fachwerk és az az üvegablak nagyon akkurátus, nekünk Erdélyben megmaradt gótikus templomokért kell ilyesmikért szaladni.


Csudálatos ácsolat, Fachwerk falazat.


Csudálatos raktárépületek (mint az elhelyezkedésből és a szerkezetből is sejthető), történetesen sóraktárak  Lübeckben, 1579-1745 köztről (itt Salzspeicher-nek nevezik ezt a 6 épületet, a folyó neve Trave, és ebben a városban nevelkedett Th. Mann is). Most is állnak, csak a környezetük nyomasztóan, németesen rendezett. 


* 
O. Stone -- P. Kuznick, Amerika elhallgatott története (Kossuth, 2014). 

Friday, 2 February 2018

Üvegáru, iparművészet


A római (és poszt-római) üvegművészet (üvegpaszta, öntött üveg, fújt üveg, monokróm üveg, polikróm üveg, mozaik üveg, üveg üveg) termékei, ha nem tette tönkre őket a humuszsav, nyomasztóan és megalázóan nagyszerűek. Ott voltak ezek a régiek, körülbelül olyan technikai adottságokkal, mint a mai fekete-Afrikában, se computer, se wi-fi, se iphone, de sokkal nagyobb innovációs készséggel, egy kőből, fából, cserépből (és esetleg cementből) rakott univerzumban, fémeszközökkel és kemencékkel. Aztán megolvasztották a szódát és a homokot, adtak hozzá mészkövet vagy dolomitot, esetleg fémsókat, aztán csináltak valamit, rock and roll, a kedvük szerint.


És eltelik 1000-2000 év, és az eredmény itt van, majdnem úgy, mint új korában. Észak-itáliai üveg ivókürt a Metropolitan Museum állományából, 575–625 körülről. Vagy az ún. Portland-váza, a British Museum gyűjteményéből (i. u. 1-25). 25 centi magas. Áttetsző kék üvegen vésett opálos fehér üveg.


Vagy ez a tál (akkora, mint egy csészealj), a Louvre anyagából. Anyagában színezett. És üveg.


Egy alkalmasan megszállott blogger (ancientglass.wordpress.com) be is fotózta a Louvre antik üveganyagát (nem egyszerű dolog, a fenti kép a hivatalos oldalról van, azért ilyen szépen megvilágított). A lenti két kép az átlagos rajongó leképezési lehetőségeinek felel meg (a teremben természetes fény világítja meg az üvegárút). A felső egy másik mozaiküveg tál. 





"Enyhe alkoholizmusban szenvedtem már abban az időben, és nemigen tanultam" (talált idézet)

Az iskolával való kapcsolatom nagyon különös volt. A tanáraim egyrészt sokat foglalkoztak velem, másrészt kissé egyetemszerűen végeztem én a középiskolát, gyakran inkább az iskola mellé jártam, mint bele. Így aztán annak ellenére, hogy a tanárok részben szerettek és becsültek, mégis rúgtak egyik iskolából a másikba, mint a futball-labdát. Egyáltalán nem voltam könnyen kezelhető diák. Enyhe alkoholizmusban szenvedtem már abban az időben, és nemigen tanultam. Csak azt tanultam, ami érdekelt. És amelyik tantárgy nem vonzott, azokról szinte sejtelmem sem volt. Nem volt a tanáraimnak könnyű dolga velem, és hát középiskolás pályám ennek megfelelően elég viharos volt. 

Weöres Sándor

(Moldován Domokos: Magnetofonbeszélgetés Kodály Zoltánról Weöres Sándor és Károlyi Amy költőkkel. Forrás, 1972/3, 36-41)

Friday, 12 January 2018

Talált idézet (filatélia)

„A bélyeggyűjés kultúrája jól példázza az emberi lét egyéni és közösségi síkjainak természetes harmóniáját is. Az egyéni, személyes érdeklődés, szenvedély és gyűjtőmunka nélkül nincs bélyeggyűjtemény, a közösségi együttműködés nélkül viszont nincs valódi értékmércéje a gyűjteménynek, mi több: értő és értékelő közönség nélkül a bélyeggyűjtés elvesztheti legfontosabb ösztönző erejét és örömforrását.”


„Kultúrtörténeti szempontból a bélyeg az esztétikum és a praktikum, azaz az ember szépérzékének és hasznosság iránti igényének »szerelemgyermekeként« született a XIX. században.”





Kövér László házelnök úr beszédéből
a Nemzeti Bélyegkiállítás és Szalon (2017) megnyitóján***


* 2017. novemberének első hétvégéjén a Stefánia-palotában, Pesten. A MABEOSZ szervezte, és így akkora nagy event volt, hogy bélyegpár + blokkal tisztelte meg a posta, amik a Stefánia-palotát (tiszti kaszinó, neobarokk honvédségi objektum) ábrázolják. 
** A Közlekedés-sor néhány darabja papíron (1963-1964). Nagyon harmonikus, klasszikus forgalmi sor, egyes címletei (pl. a kék 4Ft-os) még a 90-es évek elején is forgalomban voltak. Egyes címleteket A Nagy Légrády tervezett. 
*** Állítólag ő is gyűjtő. Best president ever! Amúgy nem rossz kis gondolatok ezek, csak szokatlan  így leírva látni őket. (Fortsetzung folgt)

Friday, 10 November 2017

Talált idézet (Wahorn)

Eddig azt hittem, hogy a parasztok hülyék, azért élnek vidéken, mert buták, hogy vidéken nincs munka, nincs lehetőség stb. Rájöttem, hogy a parasztok nem hülyék, hanem mindent tudnak. Ismerik a természetet, a biológiát, meg tudják építeni a házukat, gondozni tudják az állataikat, megtermelik az életüket. Egy hatalmas hátránya van ennek a létnek: nem mehetsz szabadságra. Itt nincs megállás.


Megbíztak, hogy legyek a Jövő Háza igazgatója. Mindig érdekelt a technológia, és örökké a jövővel foglalkoztam, plusz, ugye Amerikából jöttem, ami – úgy gondoltam - a jövő. „K*rva jó, gyerekek, hazajövök, és olyan Jövő Házát csinálok nektek, hogy besz*rtok” –mondtam. Két hónap múlva kiderült, hogy ez az egész projekt egy ilyen SZDSZ-es kamu volt, egy pénzátalakító hely. Azt gondolták, hogy a vén f*sz alkoholista majd aláírja a 2,5 milliárdos költségvetést. De én – bár alkoholista vagyok – nem iszok 20 éve, akkor sem ittam. És voltak elképzeléseim a Jövő Házával kapcsolatban.

Wahorn András-interjú, HVG 2014, a fotón meg Wahorn egy ... műtárgya (helyszín: Sándor-palota kertje, 2017. XI. 4.)

Thursday, 9 November 2017

P. Hispani, Commentaria super summulas

A koraújkori logikatörténet nem a legérdekesebb dolog. Képzeljük el, hogy Bayer Zsolt egyes-egyedül olvas Thomas Mann-t a sötét magyar éjszakában, erősen ürülőben lévő vörösboros palackjával, egymagában 93.000 négyzetkilométeren (plusz a légtér!). Az ő kozmikus magányánál már csak az kozmikusabb és magányosabb, amikor egy másik ember mondjuk Petrus Hispanus korai nyomtatásban megjelent kommentárjaiban keres valamit a googlebooks-on.
 


Petrus Hispanus bevezetője nagyon fontos tananyaga volt a logikaoktatásnak a 13. és 17. század közt. Rengetegszer kiadták, kommentálták, aztán azokat is kiadták, és mivel igazi tankönyvként használták, jól tele is firkálták őket a hajdani kollégák. Annakidején nem volt neonzöld, neonrózsaszín, neonsárga, neonnarancs szövegkiemelő filctoll (és nők se jártak egyetemre), így egyszerűbb eszközökkel kellett kiemelni a lényeget. Például aláhúzással. Vagy, fejlettebb módon: egy odamutató kézfej rajzával (az index mutatót, tartalommutatót is, de mutatóujjat is jelent).

Joannes Eck kommentárja. Itt már gyárilag, nyomdailag kerültek az indexek a margóra. A felső margón a hallgató kiegészítette a szöveget (a szabad művészetek összefoglalásával). Itt egy másik változatát is láthatjuk a kiemelésnek: nem aláhúzzák a szöveget, hanem áthúzzák, a betűket, középen. Felejtsük el a mai gyakorlatot, ahol az áthúzás a törlést jelenti (meg a heideggeri bohóckodást is az áthúzott szavakkal): ez itt egy korabeli kiemelési technika. Jellemzőbb azért, hogy piros tintával húzzák át a fekete betűket, a kontraszt jobb.
..
Egy másik jó technika, amikor a fontosabb mondatok kezdőbetűit emeljük ki. Itt a hallgatónak szerencsére volt piros tintája, amivel a főszöveg iníciáléját is meg tudta rajzolni, nem véletlenül van odanyomtatva az a betű. Minden szín számít: a tinta és a nyomdafesték fekete, a papír fehér (majdnem ezt tudják a kódexek is). A kiemelésnek hagyományosan a piros és a kék az eszköze (> post'irón!). (Ez itt elméletileg Joannes Dorp kommentárja Buridanus logikai értekezéseihez, de inkább tűnik egy P. Hispanus-kommentárnak, amit Dorp írt, a szakirodalom szerint is.) 

Thursday, 2 November 2017

Jodocus és a gráf


Egy tökéletesen minimalista ex libris 1595-ből. 


[Iodocus Clichtoveus logikakönyve az 1534-1545 közt volt leginkább, többször is kiadva. Amolyan latinul már értő iskolásgyerekeknek szánt könyv, ma kb. egyetemi filozófia szak első-második éve, tudományfelosztással, terminusok tanával, satöbbi. Mivel a címe szerint Faber Stapulensis hasonló könyvét kommentálja, a dolog félrevezető: igazából van, ahol a saját szövegét is kommentálja (eltérő betűtípus!), de a kollega szövegét is így kezeli (mármint főszöveg/kommentár, és a kettő eltérő tipográfiával szedve). 

Végül megszerettem ezt a csúnyácska kötetet, mert a végén találtam benne annyi érdekességet. Például itt ez az ábra igazából egy diagramm, csak, mondjuk úgy, egydimenziós változatban. Ha a szöveget is olvassuk hozzá, akkor fel tudjuk rajzolni a gráfot, anélkül meg érthetetlen. (Most itt lehetne magyarázni a platóni diairetikus módszerről, de az szerintem túlságosan [kényszeresen] bináris, tehát rugalmatlanabb. Szerintem hülyeség is [a valóság elvégre bináris], de könnyen lehet, hogy éppenséggel a nyugati metafizikai-logikai gondolkodás egyik alapja).

Szóval a néző lát egy ilyen kétoszlopos listát szavakkal, és itt-ott paragrafusjelekkel. A korabeli olvasó meg fejben ki tudta tömöríteni, pláne, ha van papírja és ónceruzája vagy tolla. A szöveget úgy kell gráfosítani, hogy a jel mögött álló szó lesz a csomópont, az alatta álló 2-3 pedig a tőle leágazó csomópontok. Mivel a szövegszerkesztők nemigen támogatják a gráfrajzolást, egy icipicit tovább gördítve a gondolatot, kis kézügyességgel és absztrakciós készséggel valami ehhez hasonlóvá lehet kitömöríteni a fenti ábrát.
Hasonlóvá, de nem pontosan ilyenné (ez a rajz Vincentius Bellovacensis egyik modellje, "Auctor," Speculum doctrinale I, xviii). Ez mondjuk a másik, tartalmi szépsége a fenti szövegnek, hogy a 16. század elején egy igazi 13. századi tudományfelosztást közvetít. Persze ezt sem olvastuk sehol. 

Amúgy is egy nagyon érdekeske szerző. Leírhatatlan névvel. Hol az derül ki róla, hogy a Sorbonne könyvtárosa volt, aztán Tournai és később Chartres püspöke, hol az, hogy Luther egyik korai ellenfele volt (írt könyvet pl. a korban egészen cool 'Antilutherus' címmel!), hol az, hogy emellett kiadta Szent Bernát műveit, írt egy könyvet Areopagita teológiájáról, a googlebooks tele van a meghalásról írt könyvével is, írt Alexandriai Szt. Cirillről is. 

És ha ezt elolvassuk, akkor Steph. Carvisius Catena aurea-jából (1561) nem kell elolvasni a tudományfelosztást, mert nyilvánvalóan innen plagizál.

Monday, 30 October 2017

A' spanyol-országi változásokra (talált szöveg)


(Részlet egy 2017. okt. 9-iki levélből, amely a katalán események egy alternativ menetrendjét vázolja, koramodern modorban)


...
a királyi csapatok megszállják Katalónia stratégiai pontjait, a katalán állami tisztviselőknek esküt kell tenni a királyra és a monarchiára; aki nem teszi le, annak menekülnie kell, mert a királyi milícia vadászatot indít utánuk, hogy gályarabságra vigyék őket az Adriára.

Menekült katalán főnemesek tűnnek fel Szardinián és Szicílián, a francia állam informális támogatást ad a királyellenes-köztársasági katalán lázadóknak, akik gerillaharcba kezdenek a spanyol reguláris haderő ellen.

A baszkok tárgyalásokat folytatnak a földalatti köztársasági katalán hadsereggel, hogy a spanyolok kiűzése után önálló baszk fejedelemséget hozhassanak letre.

A franciák megzsarolják a katalánokat, hogy leállítják a fegyverszállítmányokat, ha engedik a Baszkföld kiválását, mert az a baszkok lakta Dél-Franciaországban instabilitást okozna.
...

[Mint emlékezetes, 2017. 10. 10-ét feszülten várta a világ, mert a katalán elnök azon a napon kiálthatta volna ki a katalán függetlenséget. Mindenki megrökönyödésére aznap nem derült ki, hogy kikiáltotta-e vagy nem. E bejegyzés írásakor az elnök Brüsszelben van, odahaza többévtizedes börtönbüntetéssel is várhatja, a katalán parlamentet feloszlatta a király, szavazások vannak tervben] 

2017. 10. 30.

2017. 11. 02.

Friday, 13 October 2017

Médium és adaptáció


(Ms Oxford Balliol 57 fol. 125rb. Fishacre Super Sent. II. dist. 23)

Thursday, 12 October 2017

Kézműves konyhaforradalom (talált idézet)


Ez a disznóhájban párolt, 
velővel töltött 
káposztás ökörmócsing, ez valami remek! 
Bár kicsit talán puffaszt.


...
Ez nem édesség! Ez 
kappanzsíros tejszínnel gyúrt, 
fokhagymás vajban pácolt 
borsos tyúkbéltorta*
à la Columba!


[amikor gasztroforradalomról, újabb és újabb kézműves ételbárokról, a fővárosból a Balaton-partra exportált streetfood-trendről, hagyományos ételek "újragondolásáról" hallunk] 


*A tyúkbéltorta egy igazán zsigerien és hányingerkeltően undorító étel, de ráadásul az animációban perverz érzékletességgel van megrajzolva (ezt akkor szembetűnő, ha a néző már látott igazi tyúkbelet).

[A Hófehér az 1980-as évek legjobb felnőtteknek szóló magyar rajzfilmje. A későn született nézőknek meglepő lehet, hogy ezt a kicsavart, cinikus és gúnyolódó, sokban szürreális történetet nem az 1989 körüli "demokratikus átmenetet" követő szabad légkörben, hanem 1984-ben mutatták be a filmszínházak (különösen ha abból indul ki, amit ma tudni és gondolni illik a manapság "kommunista diktatúrának" nevezett késői Kádár-korról). Rendezte Nepp József (most, 2017 októberének elején halt meg), közreműködtek Romhányi, Körmendi, Bodrogi, Sztankay, Haumann és sokan mások. Mivel a korban  a gyufásdoboz még bevett reklámfelület volt, és a filmeket is reklámozták rajt (pl. Szerelem első vérig, Falfúró), a rajzfilm egyes szereplői (a törpék és Hófehér is) megjelentek gyufásdobozon is (a törpék a Disney-féle rajzfilm átültetett nevei helyett a hét napjainak a nevét viselik, egy újabb fricska a valóságnak).]





Tuesday, 19 September 2017

Heute rot, morgen tot


Titkos szorongásaim egy képben

(emlékezetből idézve, azért lett ilyen adoniszi sor a vége)
A Bayeux-i szőnyeggel mindent el lehet mondani, ami számít! Historic Tale Construction Kit.

Az eszméim keltette indulat parancsa (talált szöveg)

"- Hány éves maga?
- 28.
- Bölcsész?
- Igen.
- Ismeri Huizingát? Ortegát?
- Igen.
- Olvasta A tömegek lázadását?
- Természetesen.
- Mondja, miért ver maga?
- Hogy miért verek?
- Igen. Miért ver? Gondolkozott már ezen?
- A megszerzett hatalom jogán. Az eszméim keltette indulat parancsára.
- Csak ezért?
- Ez nem elég?"




Egy feledhetetlen dialóg az Ötödik pecsétből.


Az "eszméim keltette indulat parancsa," amint a komoly szőke kisnyilas megfogalmazza, jótanulósan, válaszolva a Latinovits-játszotta idősebb ideológusnak. (és pont ez a baj B. Zsolttal is, az ún. eszmék [hazafias szólamok und bombasztok], amelyek parancsoló indulatot keltenek az ő fejében) Az "eszmék," amik annyi kárt okoztak a jakobinusok óta. 

Sunday, 17 September 2017

Talált kép: olvasás

Ebook-olvasásban korai okostelefonon

.

(Metszet Joshua Reynolds olajképe után. A modell, G. Baretti, irodalomkritikus. National Portrait Gallery, London)

Thursday, 7 September 2017

Mi a baj(om) Bayer Zsolttal?

Röviden: az, hogy a magyar jobboldali politika Coelhója. Egy ziháló, szellemtelen Szabó Dezső-epigon, de ezt senki nem mondja meg neki a sajátjai közül. Egy olyan Herczeg Ferenc, aki Arany Jánosnak gondolja magát. 

Egyszerűen esztétikai szempontból rossz szövegeket ír, régóta, sokat. Próbálom olvasni, régóta. És ugyanolyan, régóta. Olyan, mint amikor a rossz költő valami fontos és szenvedélyes dolgot akar írni, valami jelentőset, aztán az eredmény valami kimódolt, zavaros, dagályos szöveg lesz, tompán puffanó moralizálással (Illyés Gyula és Faludy György társadalmi töltetű versei rosszak így). Poros és hiteltelen szövegek, afféle megúszásra játszó lavírozás. Tét nélküli adyskodás, fedezet nélküli nagyotmondás. Mindig az az érzésem, hogy itt egy félművelt ember a nála is tanulatlanabbak előtt csillogtatja a tudományát, felvágósan, de három lépésben mattot lehetne neki adni.* 

De itt egy példa. A magyar természetfilmek meggyalázásaképpen megszületett Rockenbauer Pál hajdani műsorának az újragondolása, "Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva" címmel. Jó operatőri munka, de a szöveget Bayer írta, vagyis a tényanyag közlésén túl rengeteg gügye moralizálást, ostobaságot és hamis pátoszt kapunk. Következzen egy ízelítő, pár perc leirata a 4. részből (A Mátra, 20-22").


"Nézzék csak ezeket a hajlott bazaltoszlopokat!
Mintha méhkaptár volna az Úr méheséből.
Vagy egy gigantikus orgona.
S majd ősszel, azon az éjjelen, amikor a legutolsó fecske is elrepül, 
mert ösztöneiben ott lakik az örökkévalóság ígérete, 
nos, azon az éjjelen eljön majd az Isten, 
és játszik valamit a Föld orgonáján.
Valami oratóriumot.
S azt fogják hinni az emberek, hogy a szél zúg, pedig nem:
az Úr játszik önmagának.
Vagy egy nála is hatalmasabb valaminek, amiről végképpen nincsen semmi fogalmunk. 
Még annyi sem, mint a világról, s benne önmagunkról.
Vagy talán nem is az Úr játszik, hanem az ősz! 
Az ősz muzsikál a télnek. 
S egyedül az öreg tölgy hallja a zenét, mert ő őrzi az időt, s benne a hatalmas, örök elmúlást."


Foglaljuk össze ezt a sületlenséget. 
A szerző bazaltoszlopokat lát a Mátrában, méhkaptárhoz, majd hezitálva orgonához hasonlítja azokat 
(a Balaton-felvidék népe ezeket az alakzatokat eleve bazaltorgonának hívja ... de ne vegyük el azt az örömöt, hogy a szerző feltalált egy olyan képet, ami máshol a köznyelv része).
-- Odaképzelgi Istent, amint zenét "játszik" ezen a kőalakzaton 
(ám legyen: feledkezzünk el arról, hogy a kereszténység egy testetlen Istent tételez, a szakállas Isten-képet meghagyja a prófétai könyveknek, meg a gyermeteg elméjűeknek, félművelteknek és ateistáknak)
-- Ráadásul nem akármilyen muzsikát játszik, nem ám hajdútáncot vagy korálelőjátékot, hanem (itt jön egy idegen szó! figyelj, mert a szerző ismer ám ilyen idegen szavakat): oratóriumot! 
(tekintsünk el attól, hogy orgonán oratóriumnak legfeljebb valamiféle átiratát játszhatja: oratóriumhoz ugyanis zenekar meg ének kell) 
-- Újra tanácstalan a szerző: kinek játszik ez az "Isten"? Talán magának? Talán valami másnak, ami Istennél is nagyobb? 
(ez itt komoly kérdésként merül fel, ami bepillantást ad a szerző bölcseleti mélységeibe. Mások meg úgy gondolják, akár alsós gyerekek is, alapvető hittani-teológiai ismeretek és logikus gondolkodás birtokában, hogy Istenen túl semmi nem lehet és nincs is) 
-- Együtt könnyebbülhetünk meg: dehhhogy is az Úristen zongorászik oratóriumot a bazaltorgonán! Nincs szükség erre a konfekciós-kommersz blaszfémiára: ugyanis az ősz muzsikál itten a télnek. De már most unalmas a folytatáshoz. Inkább képzeljük el, mondjuk az alkohol hatása  alatt álló Scherer Péter hangján, a következő monológot:
Szóval vannak ezek a sziklák, olyanok, mint a kaptár, vagy mint egy orgona; azt hittem a szélzúgásra, hogy ezeken a Jóisten zenél valami nagyon fontos zenét, vagy magának, vagy másnak, de aztán rájöttem, figyelj, hogy az ősz zenél a télnek. Attól még persze zúg a szél, meg ősz van. De ezt amúgy is tudtuk az elején. De van itt valami tölgyfa, amelyik ... figyelsz? ... amelyik felfogja, hogy ez zene igaziból. Egy ilyen érzékeny fa, igen. Hogy hol van a tél, akinek a kedvéért itt az ősz zenél, az nem derül ki, mert csak az a tölgyfa hallgatja. Ja közben vigyáz az időre, amiben az elmúlás is benne van.
Sokat nem rontana ahhoz képest, mint ami a fenti átirat, sőt.**

Hát ez a baj Bayer Zsolttal.


* És természetesen az önstilizálás: "Ülök otthon, múlt századi romként este, kitöltök egy pohár bort és mondjuk előveszem a Varázshegyet. Ez számos alkalommal megtörténik. És egyébként meg már úgy vagyok ezzel, mint Illyés Gyula, aki egy naplóbejegyzésében egyszer azt írta, ülvén Tihanyban a nem tudom hányezer kötetes könyvtárában, és akkor beírja a következőt, hogy „ma egész nap azon gondolkoztam, hogy miért van nekem ötezer könyvem, amikor 30 éve ugyanazt az ötöt olvasom?” (nevetés) Én is így vagyok ezzel! Van nagyjából egy tucat könyv és azokat váltogatom. Szóval ülök és ugyanígy gondolok magamra, hogy ki vesz ma elő rajtam kívül Szindbádot, egy Utas és holdvilágot, egy Varázshegyet – urambocsá’ –, szinte sziszegve merem csak kimondani, egy Iliászt vagy egy Odüsszeiát?"

Ha úgy akarom, a könyvet olvasó írástudó magányossága a 21. században. Ha emígy akarom, akkor meg az emlegetett példák nem lépik túl a gimnáziumi tankönyv anyagát: Szerb Antal kimondottan divatos a 2000-es évek óta, a Varázshegy olvashatatlan papírkásahegy, de kultuszkönyv polgári-sznob körökben, Krúdy szintén divatos (ráadásul Latinovits játszotta filmen Szindbádot), Homéroszt olvassák a középiskolások, a klasszika-filológusok és a magyar szakosok tömegesen.

** Persze, Dávid, Petrarca Triumphusainak az alapötlete is hasonló butaság, de az úgy gügyeség, hogy át és végig van gondolva, fel van építve, meg van retorizálva ... szóval bele van rakva a munka, nem olyan, mint ez itt ... mint egy szerhasználat alatt-után született dalszöveg. De a Quimby legalább élvezhető zenét tol alá.