Saturday, 21 March 2009

133


Március 21 a Tanácsköztársaság ünnepe.
Ilyenkor a kisdobosok és az úttörők egyenruhában, alakzatban szokták nézni a kultúrműsort az emlékműnél. Fehéring, síp, nyakkendő, ünnepség, énekkar.

Márc. 21-ről nagyjából a következőket kell(ett) tudni töri ötösért:
- a Tanácsköztársaság kezdete
- a Tanácsköztársaság forradalmi (a "forradalmi" jó dolognak számított, az "ellenforradalmi" rossznak -- 1956 igen sokáig "ellenforradalom", egyes baloldali politikusok számára mindmáig)
- munkástanácsok
- a Tanácsköztársaság jó volt, mert a szegényeket segítette és a szegény gyerekeket üdültette
- a Tanácsköztársaság haladó volt, mert bevezette a 8 órás munkaidőt,
oktatási reformokat csinált, államosította a közép- és nagybirtokokat, bár a földeket nem adták a parasztoknak, mert szövetkezetesítést terveztek (ezt hibának volt elkönyvelve).
- a Tanácsköztársaság megvédte Magyarországot
- utána pedig jött a bosszúállás, a fehérterror (ez nagyon fontos), és a jobboldal
- végső benyomás: végül is jót akartak az elnyomottaknak és a forradalom ügyét mozdították elő; de kihagyták a szocializmus közbülső lépcsőfokát és egyből a kommunizmust akarták megvalósítani, de még nem voltak meg ehhez a körülmények. De 1945 (felszab.) után megvalósult a szocializmus, ami majd átfejlődik a kommunizmusba. (de ez egy másik történet)
- ha voltak is esetleg attrocitások (bár ez nemigen volt része a tananyagnak), azok 1) egyéni kilengés, nem tartozik a kommunizmus lényegéhez; 2) szükségszerű, a kényszerhelyzet megoldása, nem volt mást tenni; 3) a rohadék kizsákmányolókat nem kell sajnálni, megérdemlik.

Márc. 21 kicsit olyan, mint április négy, és márc. 15-tel ők hárman a tavaszi ünnepek. Bár márc. 21-re nemigen voltak olyan tematikus dalok, mint április négyre. Internacionálé mindenképpen. Márc. 21 emlékműveinek az ikonográfiája eléggé sivár. Ordító ember vörös zászlóval (proletár), vöröskatonák bajonettel.

Március 21 kapcsán nemigen lehetett tudni a következőkről:
- a vörösterror részletei, akasztások, Szamuely és Lenin-fiúk; terrorkülönítmények hurcolnak és gyilkolnak meg el embereket
- alkoholtilalom (hö hö hö)
- a hitoktatás betiltása, a vallásgyakorlás engedélyezése, de a körmenetek megzavarása, a hívek provokálása, ateista propaganda
- Lukács György, a jeles filozófus és esztéta (tanítványai közt Heller Ágnes, Kis János, Vajda Mihály, Radnóti Sándor) nem csak közoktatásügyi népbiztos volt, hanem a Vöröshadsereg politikai tisztje is, és valami nyolc embert lelövetett.
- a Hősök terén a királyszobrok ledöntése
- innentől lett új ikonográfia, új hősökkel: Petőfi (világforradalom), Táncsics, Dózsa, Martinovics

Romsics Ignác előadása -- mindenkinek!
Egy interjú vele -- megfontolandó:
"persze hogy szembe kell nézni a múltunkkal. És a történészek, szakmájukból kifolyólag, fokozott mértékben teszik is ezt. Úgyhogy ezt nem irritálónak, hanem természetesnek tartom. Nem helyeslem viszont, ha valaki a saját szubjektív emlékezetét vagy véleményét mindenkire kötelező normává próbálja emelni. Ez diktatúrákban is csak látszólag sikeres, demokratikus körülmények között pedig eleve kudarca van ítélve."

No comments: