Friday, 31 October 2008

Mindenszentek

Az ember hamu és por. Ezt az ősi belátást a tudomány mára annyival pontosította, hogy az ember leginkább kalcium, víz és szén (plusz fogtömés, netán némi alapozó és smink). Amiből a halál után leginkább ez marad:

Vagyis a legmasszívabb csontok: a koponya és a lábszárcsont. Ez a valóságban kevésbé mókás. Ipari arányok esetén így fest (figyeljék a sorminta váltakozását):


Ami igazán érdekes, az az, hogy ezután mi következik.

Hamlet herceg emlékezetes beszédében azt fejtegeti, hogy a halál alvás, de hogy álmodunk-e alatta valamit, azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja:

To die, to sleep;
To sleep: perchance to dream: ay, there's the rub;
For in that sleep of death what dreams may come ...
Must give us pause ...

majd azt állítja, hogy onnan nem tér vissza született utas (szemben a középkori példákkal és a kísértettel is, akit látott).

death,
The undiscover'd country from whose bourn
No traveller returns, puzzles the will
And makes us rather bear those ills we have.

A reformáció korának kissé összezavarodott, német bölcsészképzést kapott hercegéhez képest a középkor és a koraújkor európai átlagembere konkrétabb elképzelésekkel bírt: üdvösség, kárhozat, netán a purgatórium (ezek összefüggése viszont az utolsó ítélettel külön kutatást érdemelne).

Amennyiben átlagemberünk katolikus volt, akkor november első napján a mindenszentekről emlékezett meg (Allerheiligen, All Saints, festum omnium sanctorum): azokról a név szerint ismert vagy ismeretlen, végtelen sok lelkekről, akik üdvözültek (vagyis: szentek) és a mennyországban Istent színről színre szemlélik, ám a liturgikus év során nincsenek külön ünnepeik és külön nem emlékeznek meg róluk. Ilyenek például az ókeresztény mártírok.* Eredetileg ez az ő ünnepük volt, majd később lett minden üdvözülté, a karoling kortól kezdve.

Amennyiben protestáns volt, az ünneppel kapcsolatban nem lehetett tartalmi kifogása: vagy megtartotta, vagy nem, attól függően, hogy éppen a felekezet hogyan gondolkodott az ünnepről.



Másnap, november másodikán egy sokáig kimondottan katolikus ünnep kövekezik: halottak napja, pontosabban a minden halott hívőre való megemlékezés (commemoratio omnium fidelium defunctorum). A média által közvetített, gyertyafényes, általában kegyeskedő és érzelmes hangulat ne zavarjon össze minket: eredetileg ez sem "általában a halottak," hanem a halott keresztény hívők emléknapja, amit sokáig a katolikusok megünnepeltek, protestánsok viszont nem.

Az ünnep keresztény, ráadásul monasztikus eredetű: először a 9. században a kolostorok szerzetesei emlékeznek meg ezen a napon közösségük halottjairól. Az ünnep majd a 11. szdban terjed el: Odilo, Cluny apátja elrendeli, hogy a kongregáció minden kolostorában tartsanak emléknapot, Mindenszentek utáni napon, annak mintájára, "minden Krisztusban nyugvó" ember számára, zsoltározással és alamizsna-osztással, ld. Petrus Damiani, Vita Odilonis (PL 144: 936-37). A mai kegyes gyakorlat (temetőlátogatás és gyertyagyújtás) javarészt ennek a döntésnek a következményeire vezethető vissza.

A középkor későbbi szakaszában kissé átalakult a jelentése (és ez a mai katolikus jelentése) is az ünnepnek. A 12-13. század során kialakul a tisztítótűzről szóló tanítás > Le Goff. Így a halottak sorsa már nem csak a kárhozat vagy az üdvösség, hanem az átmeneti tisztulás is lehet. Az üdvözültek ünnepe Mindenszentek; Halottak napja pedig azoknak az ünnepe lesz, akik a most a tisztítótűzben tisztulnak bűneiktől.

Ehhez kapcsolódik eredetileg a protestáns teológia álláspontja is -- szerintük éppenséggel nincs olyan, hogy tisztítótűz, így az ünnep alapja teológiai szempontból egy fikció. A halottak napjához való történeti protestáns viszony így összetett: egyes korokban és egyes helyeken tiltották ezt az ünnepet (teológiai okok miatt), máskor tolerálják a halottakra való emlékezés kegyes gyakorlataként, esetleg ünnepként tartják számon, nem feledve azt sem, hogy a katolikus egyház téved a purgatórium kapcsán (ma inkább ez a gyakorlat Magyarországon). Neoprotestáns testvéreink (akik az utóbbi harminc-száz-százötven?) évben tűntek fel, igen ritkán éltek más vallású keresztényekkel azonos földművelő faluközösségben (eltérően a történeti protestánsoktól), természetesen elvetik ezt az ünnepet, mert nem találják biblikusnak, sőt: a naphoz kötődő néphagyományokban démoni elemeket és a sámánhit elemeit látják (a szintén elvetendő katolikus eredeten túl).


Nyilván nem véletlen, hogy Luther Márton, a wittenbergi templom prédikátora 1517. október 31-én szegezi ki a 95 tételét a templomkapura.** Másnap ugyanis az emberek elmentek a mindenszenteki misére, és (a vakokat kivéve) elolvashatták a tételeket. Amiknek jelentős része éppen a búcsúcédulák gyakorlatát támadta -- és ez a gyakorlat éppenséggel a tisztítótűzben lévő lélekre vonatkozó tanításokon alapult.


Forrás:

Missale Romanum: katolikus liturgia ... és gregorián ének a liturgikus évre. Az mp3 megmutatja, hogyan is kell a neumákat kiolvasni és leénekelni.



*a "mártír" kb. a 19. századig nem jelenthetett se igazságtalanul bántott embert, se faji vagy politikai alapon üldözöttet, csakis olyan keresztényt, akit a felvállalt keresztény hite miatt végeztek ki: ateisták, politikai üldözöttek, miniszterelnökök és nem-keresztények csak metaforikusan lehettek 'mártírok,' ahogyan Szókrátész is.

** Amennyiben valóban kiszegezte: a protestantizmus egyik alapmítosza ez a legendás gesztus, ami miatt október 31. ma is a Reformáció ünnepe. Mivel (utólag) alapító aktusként kezelik, katolikus oldalról előszeretettel nevezik hamis legendának. A kérdés vitatott; a történet hihető és valószerű, a bizonyítékok vitatottak. Wikipaedia-cikk angolul. Spiegel-cikk.

Wednesday, 29 October 2008

Szöveg


13. századi "page layout". A szövegek közti viszony első pillantásra átlátható az oldal tagolása miatt. Baloldalt, nagyobb betűvel és nagyobb sorközzel, elkülönített blokkba írva egy szöveget látunk (Boethius, De Trinitate), amelyet a másik, folyamatos szöveg kommentál (Gilbertus Porreta kommentárja). A kommentár szövegében a piros vonallal aláhúzott szavak a főszöveg szavai. Az írás szépen kiírt "könyvírás" (bookhand): könyvek esetében elvárható, hogy betűi egyformák és jól olvashatóak legyenek, a rövidítések és összevonások is szabályszerűséget mutassanak. A fontosabb mondatok kezdőbetűi piros festékkel (minium > miniatura, ill. rubrum > rubrica) vannak kiemelve. A piros és kék szín, és váltakozó használatuk, jellemző a 13. szdi kódexekre. A Q geometrikus diszítése is a gótika korára jellemző. A jobb margón lévő egyes szám (és a köré rajzolt kutya [?]) az olvasó(k) utólagos munkája.




Ugyanaz a kódex, ugyanaz a kor, de másik, jóval gyengébb minőségű kéz írása. A szövegformátum ugyanaz (szöveg és kommentár). A sorok egyenetlenek (a vonalazás ellenére). A betűformák alapján a másik írnoknál idősebb és jóval gyakorlatlanabb írnokra gondolhatunk: ez az írásfajta korábbi, mint a másik. Mivel csak két színt használ ez a része a kódexnek, jól elkülönül a két funkció: az írnoké, aki feketével írja a szöveget, és a miniatoré, aki utólag a vörös festékkel befejezi azt (ugyanaz is elvégezhette a 2 feladatot). Gyakorlatlan másolóra utalhat az is, hogy a titulus helye kimaradt (már amennyiben a munkának volt titulusa), és így a felső margóra került a titulus (és milyen gyenge, szabálytalan írással). A Q-iniciálé fájdalmasan nem professzionális munka.

Gondolták volna, hogy a grafológia időben ennyire korlátozott tudomány? Elég, ha csak 300-1200 évet visszamegyünk az időben, és máris nem tud semmit se mondani.

Tuesday, 28 October 2008

Szám

Ezek az ábrák a különböző arányokat szemléltetik, egy kimondottan szépen kivitelezett 10. századi kódexből (Ms Köln Dombib. 185). A kódex Boethius De arithmeticáját tartalmazza (a képre kattintva sokkal szebb és nagyobb).



A "középkori ember" (mármint az olvasni tudó, 9-15. szd közti, ált. férfiember) nagyon szerette az efféle (és ennél egyszerűbb) diagrammokat. A diagrammok meglehetősen technikai dolgok: szemléletesek, vizuális formában ábrázolják a szövegben tárgyaltak összefüggéseit (ha akarjuk, azt is mondhatjuk: átfordítják a látás nyelvére az értelem által fölfogottakat, és viszont. Ha pszichologizálni akarnánk, a két agyfélteke működése közti kapcsolat másságáról is beszélhetnénk). Ezek a képek itt illusztrálnak (elvégre egy tankönyv-kézikönyvből származnak), de sok esetben a középkori kép-szöveg viszonyt nem lehet leírni a ma is szokásos illusztráció / ekphrasis dichotómiában (lásd pl. Hugo, De arca Noe).

Az első ábra a geometrikus, a második az arithmetikus, a harmadik a harmonikus arányokat mutatja. Ne feledjük: a korban a zene alapja a hangokhoz kötődő számarányok tudománya.


Ajánlott olvasmány (!): Hámori Miklós: Arányok és talányok. Online! (és rövid is)

Van élet a matekérettségi után! Aranymetszés, antik zeneelmélet, a fák növekedése és a napraforgó tányérja, a Fibonacci-sorozat és a pentatónia. Mindennek a szám az elve. És ehhez a belátáshoz nem kellenek butácska és primitiv amerikai filmek se (mint a Da Vinci Code vagy Nr. 23).

Dante 1

Egy bizonyos Petrus Alighieri írt egy latin kommentárt Dante Alighieri Commediájához. Petrus (Pietro) Dante fia volt (megh.1364).

Valami hetven kommentárt írtak azóta a szöveghez -- ezek egy része elérhető a Dartmouth Dante Project keretében: http://dante.dartmouth.edu/.

Dante teologizáló költeménye nem mindenkinek tetszett a kortársak közül, lásd ezt a thread-et. Elgondolkodtató, hogy az első kommentárok a Pokolra vonatkoznak.


A költeményhez illusztrációkat készített pl. Sandro Botticelli. Aki annak a Lorenzo de Medicinek is dolgozott, akinek Ficino fordított.

Ezek a texasiak egy egészen jó kis oldalt alkottak az olvasáshoz, képekkel: http://danteworlds.laits.utexas.edu/

Itt van a Princeton Dante Project-je. Admirabile.

Itt egy cikk a Can Grande-levélről, R. Hollander Barlow-előadása (1993), itt meg egy másik is (Kelly, 1988).

Kelemen J. cikke a BuKSz-ban a "rózsakeresztes" Dantéről (1996). A kritika kiváltója René Guénon írásának magyar fordítása, "Dante ezoterizmusa" (azóta ez is online). Középkorász szemmel utóbbi igencsak mosolyogtató, fikcióként viszont szórakoztató, mint minden összeesküvés-elmélet, ami ismert dolgokat titokzatosan köt össze ismeretlenekkel.* Mutatóba egy idézet: "... ha nem ismerik azon szervezetek természetét, melyekhez Dante is tartozott. E szervezeteknek – melyek a Templomos Rendből származtak, és részben megőrizték annak örökségét – sokkal óvatosabban kellett álcázniuk magukat, mint korábban, és különösen külső vezetőjük, Luxemburgi VII. Henrik császár halála után ..." satöbbi.

* Tudja valaki például, hogy miért hívják a Tini-nindzsa-teknőcöket Leonardónak, Donatellónak, Michelangelónak és Raffaellónak?

Vitraux

Laon egy város Párizstól 130 Km-re, északnyugatra. A városban van egy koragótikus katedrális: a Notre-Dame de Laon (tehát Szűz Máriának van szentelve). Nagyjából egyidős a párizsi Notre-Dame-mal (12. század második fele -13. szd. első fele). A katedrális iskolája híres teológiai iskola volt a 11. szd. végén és a 12. szd. elején: Abaelardus is járt oda > Hist. cal. eleje. A kereszthajó északi oldalán, rózsaablak közepén ezt láthatjuk:



Vajon mit ábrázolhat az üvegfelület?

Node most már tényleg le kell leplezni azt, hogy mit is akar ez a kép. December elejére kiderül, legkésőbb.

Képanyag a középkori építészethez: itt éppen Chartres ablakai.
A Columbia University kísérleti oldala.

Sunday, 26 October 2008

Consolatio Philosophiae

A consolatio szó vígasztalást jelent: a latin irodalomban jellemzően olyan írásokat szokott jelenteni, amelyekben valaki a hozzátartozója halála miatt gyászolót vígasztalja, sokszor filozofikus érvekkel.

Ebben a műben Boethius átformálja a mintát. Itt a szöveg fikciós kerete szerint a megszemélyesített Philosophia vígasztalja a sorsa felett kesergő Boethiust (vagyis a szerzőt) , aki börtönben ül (az első két könyvből kiderül, miért is). A vígasztalás a hamis boldogság, majd az igazi boldogság mivoltát mutatja be -- vagyis különböző filozófiai tanításokat ad.
Boethius ebben a könyvében nem teológusként, hanem filozófusként beszél: itt egyfajta "populáris-ismeretterjesztő" neoplatonizmust képvisel (a nem szigorú szakfilozófiai jelleg és az etikai hangütés különösen jellemző a latin filozófiára, pl. Seneca és Cicero). Ő azon egészen kevés filozófus közé tartozik, akik halálosan komolyan vették a filozófiát, és akinél az élet hitelesíti a tanítást. Miután Theodosius börtönében, tárgyalására várva megírta a Consolatiót (ami elmondja, hogy egy igazságtalan módon börtönbe vetett ember hogyan válhat szabaddá), Boethiust valóban kivégezték.


Szövegek:
A Consolatio eredeti nyelven, O'Donnell grammatikai kommentáraival. Kezdő olvasóknak.
Egy 14. szdi kommentár: Guillelmus Wheatley. Csakis haladóknak (itt egyben a szöveg).
Cikkek a rejtekhelyen.

Mundus 2: elementa

A világ négy elemből épül fel (tűz, víz, levegő, föld), amelyeket "számok kötnek meg," vagyis számarányok biztosítják a kohéziójukat. (A 13. századig nem ismerik a "quinta essentia" arisztotelészi gondolatát > Az ötödik elem, fsz. Bruce Willis)
Miért kell a számarány? Mert az elemek ellentétes és összeférhetetlen minőségekkel rendelkeznek. A tűz pl. száraz és meleg, a víz meg nedves és hideg. Ezeknek a kapcsolatát így ábrázolhatjuk: az egymás melletti elemek egy-egy közös tulajdonsággal rendelkeznek, a szemköztiek 2-2 ellentétessel.*



Így beszél erről pl. Boethius (Cons. III m 9, 10):

"tu numeris elementa ligas, ut
frigora flammis,
arida conveniant liquidis,
ne purior ignis evolet aut
mersas deducant pondera terras."

hozzávetőleges fordításban: "Te számokkal kötöd meg az elemeket -- hogy a hidegek lángokkal, | szárazak folyékonyakkal összhangozzanak; nehogy a finomabb tűz | fel-ki szökjön, vagy a lemerült földeket levonják a súlyok."

De hogyan is vannak ezek a számarányok? Valahogy így:


(a bonyolultabb ábra ne zavarjon meg minket, ugyanezt az előző diagrammon is ábrázolni lehetne)

Illetve így:



Itt a baloldali "oszlopban" az arányszámokat látjuk (ter / terna = 3x, bis / bini = 2x), középen a 4 elemet, jobbra 3 x 2 minőséget, ami az elemeket leírja. A bal és a jobb oszlop melletti íveken lévő felirat: "contrarie," vagyis: ellentétesek.


* minden diagramm innen: Ms Oxf. Bodl. Digby 83.

Saturday, 25 October 2008

Mundus 1


Kozmográfiai diagramm, Macrobius kommentárjából. Ms Köln Dombibl. 186.
Középen a Föld, körülötte a bolygók pályái, legkívül az égbolt az állatöv (zodiacus) jegyeivel. Figyeljük meg a Nap helyzetét.

Palimpszeszt

A "palimpszeszt" szót ma általában az irodalomelmélettel foglalkozó írásokban találhatjuk meg. Akik használják, túlnyomórészt valami olyasmira gondolnak, mint az "intertextualitás" vagy az "allúzió," csak valahol olvastak egy idegen szót (például az elsőéves filológiai bevezető kurzus alkalmával), és használatba akarják venni.

A szó görög eredetű: a "palim pszésztosz" melléknév azt jelenti, újra levakart (> lt. palimpsestus; elsősorban az írás hordozójára vonatkozik): eredeti értelme szerint arra utal, hogy a hordozó felületről (pergamen vagy ritkábban papirusz) eltávolítják az eredeti írást (a pergament lecsiszolják, a papiruszt lemossák), hogy újrahasznosítsák azt. Akik a palimpszesztet metaforaként használják, aligha veszik figyelembe, hogy normális esetben az eredeti írás nyomai nem láthatóak a felületen (hiszen azért távolították el, hogy tiszta, új felületet kapjanak): a pergamen felületén látható jelek utalhatnak arra, hogy egy palimpszeszttel van dolgunk. Az eredeti tinta nyomai láthatatlanul megmaradnak a hordozón. A 17. században fedezik fel, hogy ezek a nyomok előhívhatók; a 18-19. században filológiai kincsvadászok szabadulnak rá a kéziratokra: ez számos új szöveg felfedezésével és (az alkalmazott kémiai technika miatt) számos kódex megsemmisülésével járt (ma infravörös technológiával, a kéziratok sérelme nélkül kutathatjuk az ilyen újraírt kódexeket). Az egyik ilyen hírhedt kódex-pusztító palimpszeszt-vadász a könyvtáros Angelo Mai volt >JSTOR.

Az írás eltávolításának a gyakorlata mögött gyakorlati megfontolásokat kell látni. A korai középkor kéziratos kultúra volt, amely drága (és újrahasznosítható) alapanyagra dolgozott: a rendkívül időtálló és drága pergamenre. A szövegek életciklusa attól függött, hogy újramásolják-e őket; és a feleslegesen tárolt, olvasatlan és a korabeli olvasó számára érdektelen szövegek gyakorlatilag a hasznosabb és fontosabb írások elől vették el a helyet. A palimpszeszt-kódexek nagy korszaka a 7-9. század volt, amikor ált. 4-7. századi kódexeket hasznosítottak újra.

Fontos, hogy a codex rescriptus gyakorlatát ne valamiféle moralizáló vagy összeesküvés-elméleti szempontból (ó, az antik kultúra elpusztítása...) szemléljük, hanem egy gyakorlati és "recepció-esztétikai" szempontból. Körülbelül úgy gondoljuk el a dolgot, mintha egy halom jó minőségű magnókazettát vagy újraírható CD-t találnánk egy kuka mellett, amire valaki Korda György- és Papp Rita-slágereket (pl. "Autózás a városban," "Csovi-csovi Jasper") másolt. Esetünkben a egyrészt a nem-hasznos szövegek helyére hasznosabb szövegek kerültek, másrészt a szöveg eltávolítása és a hordozó újrafelhasználása nem morális, hanem technikai kérdés volt (Catullus 22. carmenében a kivakart és újraírt "palimpseston" van szembeállítva a szép, új könyvekkel).

Hogyan néz ki egy codex rescriptus a valóságban? Például mint ez: Cod. Sang. 908 (CESG: Codices Electronici Sangallenses, Sankt Gallen, Svájc). A kódex 8. századi írója 9 korábbi kódex (6-8. szdi) alapanyagát használta fel, eltűntetve Leó pápa leveleit, zsoltárokat, liturgikus szövegeket, Junilius exegetikai könyvét (ennyit az antik kultúra elpusztításáról: ezek mind keresztény szövegek voltak), egy álmoskönyvet, egy költő csak itt fennmaradt műveit és egy állatorvosi könyvet.


Normálisan olvasva: latin szószedet.
90 fokkal elfordítva: az állatorvosi kézikönyv maradéka.


Friday, 24 October 2008

Hermetikusan záródik

És hát itt van Hermész, aki időnként Mercurius, időnként Triszmegisztosz.
Mit érdemes róla tudni?

Először is: tekintsünk el a jelenlegi kor kommersz módon hozzáférhető Hermészétől. Ezt a Hermészt arról lehet felismerni, hogy 1) magyar nyelven az ezoterikára alapított kiadók adják ki (vagy ami még rosszabb, kontrollálatlan internetes oldalakon találunk rájuk); 2) a 20. századi "ezoterika" és alkalmazott "vallásfilozófia" olyan tekintélyei (si cui) értelmezik, mint Hamvas Béla, Szepes Mária, netán Popper ill. Müller Péter. Ezekben a kezekben a Hermészhez kapcsolt szövegek valamiféle időtlen és hatalmas bölcsesség megnyilvánulásai lesznek, amelyek az olvasót -- a közvetítőn át -- valamiféle ezoterikus és egzotikus titokba avatja be.

Mindezzel nincs semmi gond, amíg vallásos módon viszonyulunk ezekhez a szövegekhez: vagyis hinni akarunk az említett közvetítők által feltárt titkok igazságában (és ráadásul tudatlanok vagyunk az eszmetörténet terén).

Ha gyanakvóan, kritikusan és érdekmentesen akarunk viszonyulni ugyanehhez a jelenséghez, akkor a következőt látjuk:

0) A New Age kedvez az "ezoterikus" irodalomnak (ami jellemzően modern kifejezés); ennek az irodalomnak a nívósabb részéhez tartoznak a kései antikvitástól Hermész neve alatt futó iratok, ha görögül vagy latinul (netán arabul) olvassuk őket. Olvashatunk bennük a kozmoszról, az emberről, az istenről és sok efféle ha-akarom-filozófiai-ha-akarom-teológiai témáról: magasztos, intellektuális és költői gondolatokat fogyaszthatunk anélkül, hogy vallásosnak kellene lennünk és állást kéne foglalnunk. Cinikusan fogalmazva: ez az a piaci szegmens, amelyből a Popper & Müller Co. él: pompásan megfér a gyakorlati ateizmussal, valamint az intellektuális kiválasztottság-tudattal, anélkül, hogy bármiféle morális elvárásnak meg kellene felelni.

Jellemző módon az ezotériával magyarul hivatásszerűen foglalkozók kevéssé értenek az iratok eredeti nyelvén (legalábbis így volt a 90-es években), az eszmetörténethez ritkán konyítanak, és közvetítő nyelvből fordítanak valamit (manapság angolból, régebben németből). Ezek a magyar fordítások, ha kritikusan nézzük őket, igen sokszor minősíthetetlenek és dilettánsok.
Ennek állít emléket Pethő Sándor cikke: "A talmi pásztor." BuKSz, 1996, amit online is olvashatunk: http://epa.oszk.hu/00000/00015/00003/petho.htm

0) Mindenesetre volt egy egyiptomi istenalak: Thot (igen, aki egyebek mellett az írást is feltalálta -- ld. Platónnál; igen, a gyerek a lótuszban), aki Hermésszel, majd a latin Mercuriussal is azonosítva lett. Ezek a kontaminált istenalakok rengeteg érdekes funkcióval bírnak (olvassanak erről pl. Kerényi Károlyt vagy bármely hasonló klasszika-filológust): de gyakorlatilag szemlélve ugyanúgy egy homályos alak, egy mítikus tekintély aki valamiféle titkos bölcsességet tanít, mint pl. a szibillák vagy a bölcs Salamon király, vagy éppen a háromkirály-mágusok. Fontos, hogy ősi-ősrégi bölcsességről van szó. Egyiptom a titokzatos, ősrégi tudás földje már a görögök számára is, mint közismert -- ha máshonnan nem, hát a > Timaioszból; ajánlott továbbá > Plutarkhosz könyve Íziszről és Oziriszről. A rómaiak átveszik ezt a gondolatot.

1) Vannak későantik vallási-filozófiai írások, amelyek ennek a tekintélynek a neve alatt hagyományozódnak. Ezek az írások túlnyomórészt görög nyelven íródtak; több írásról van szó, amelyek datálása nehéz feladat. Cikkében ezt írja Pethő:

"A XVI. század második feléig nagyjából általánosan elfogadott volt az a vélemény, hogy az iratok egy Mózes korában élt szerző műveinek tekinthetők. Az 1554-es editio princepshez írt görög nyelvű előszavában Vergicius Mózes koránál korábbra datálja az iratokat. 1614-ben I. Casaubon egyszerre szakít az egyetlen szerzőtől való eredet hipotézisével, s ad hangot annak a véleményének, hogy az iratok a Kr. u. I. század környékén keletkeztek. E. Zeller a Kr. u. III. század utolsó évtizedére teszi keletkezésüket, F. Petrie pedig az általa legkorábbinak ítélt darabot, a Koré koszmu címet viselő iratot 1908-ban Kr. e 510 és 410 közé teszi, s egy évvel később publikált, Personal Religion in Egypt before Christianity c. munkájában változatlanul fenntartja ezt az álláspontot. J. Kroll Die Lehren des Hermes Trismegistos c., 1914-ben, Münsterben publikált könyvében ellenkező véleményének ad hangot, s a Corpus Hermeticum minden fontos mozzanatát a hellenisztikus világ szellemiségéből vezeti le. Megítélésem szerint árnyalt és elfogadható álláspontot képvisel B. Layton, aki The Gnostic Scriptures címmel New Yorkban 1987-ben megjelent munkájában (448. old.) azon az állásponton van, hogy a Corpus egyes darabjai Kr. u. 100 és 300 között keletkezhettek, összeállításuk azonban a Kr. u. XI. századig is elhúzódhatott."

2) Minket ez annyiban érint, hogy a latin középkor sokáig gyakorlatilag szinte semmit se ismert ebből a szövegcsoportból. A korai egyházatyák (Lactantius és Ágoston és Quodvultdeus) idézik az Asclepius-t; ez az egyetlen értekezés (> magyarul: Ikonológia és műértelmezés 5) volt meg latinul. Latinul Hermes Mercurius a figura neve. Ugyanakkor: ők találkoztak számos, arab hermetikus írással. Hermész neve akkora tekintély volt (az arabra fordított görög munkák nyomán), hogy a neve alá az arabok is odatettek számos írást: orvosi (a görög H. ennek is istene volt), kozmológiai, csillagászati írásokat; ezek egy része megjelent a latin nyugaton is.

Ebbe a halmazba tartozik a "Smaragdtábla" (Tabula smaragdina) nevű kozmogóniai irat is. Róla a következőket mondja a Lexikon des Mittelalters: először a "Sirr-al-halika" nevű kozmogóniai írásban tűnik fel (ál-tyanai Apollóniosz), amit 750-800 körül fordítanak arabra görögből; aztán átveszi Gabir ibn Hiyan (Kitab ustukus al-uss) és az ál-arisztotelészi "Sirr alasrar" (Secretum secretorum); ezeket a 12. és 13. szdban fordítják le latinra, és onnan kezdve értelmezgetik.

Vagyis: módunk van eldönteni, miképpen akarjuk olvasni a szöveget: hívő attitűddel (az ősi bölcsesség megnyilvánulása stb) vagy reflektáltan (egy homályos, görög-arab neoplatonizáló szöveg), esetleg a kettő kombinációjával. Mindenesetre a nem-hívőkkel való kommunikációra a tárgyilagos megközelítés alkalmasabb.

A görög-görög hermetikus írások nyugaton majd a reneszánsz korában jelennek meg, amikor nyomtatott formában és latinul is olvashatóvá válnak. Ficino az 1460-as években fordítja latinra a szövegeket (nyomtatásban: 1471) -- együtt egy csomó platonizáló szöveggel: pl. Platón dialógusaival (ezek majd 1484-ben lesznek kinyomtatva) és Plótinosz Enneászaival. Ficino ezeket a szövegeket eggyé is olvasta: a hermészi tanok szerves folytatásaként értette a platonikus szövegeket.

A reneszánsz humanisták számára (a 15-17. században) Hermész szövegei azért lesznek fontosak, mert egy, a kereszténységnél (és Mózesnél is) régebbi filozófiát látnak beléjük -- gyakorlatilag a szövegek és az ad antiquitatem-érv segítségével egy alternativ teológiát-filozófiát tudnak felépíteni a kereszténység ellen (vagy éppen mellett). Ennek a projektnek a fedőneve a "prisca theologia" vagy "prisca philosophia:" az ősi teológia vagy ősi filozófia (> keressenek rá, JSTOR); Ficinótól pl. Giordano Brunóig számosan képviselték ezt az irányzatot, sokszor (neo)platonikus beütéssel. Az érzéketlen emberek ezt hajlamosak szinkretizmusnak nevezni.

3) Ennek az alapgondolatnak a 19-20. század technikai lehetőségei újabb lökést adtak.

Cinikusan szemlélve, ilyen faktorokra gondoljunk:
1) tömeges könyvnyomtatás és a közkönyvtárak létrejötte (két nap alatt húsz ismeretlen vallást tanulhatunk meg, a köztük felállítható párhuzamokkal);
2) népnyelvi fordítások (már nem kell idegen nyelven olvasni, mégis okosak lehetünk);
3) a latin és görög nyelv nem-ismerete (az átlagolvasó nem képes megérteni ezeket az írásokat, és nincs közvetlen hozzáférése a forrásokhoz);
4) Ez együtt jár a közvetítő szerepének felértékelésével. A közvetítő az, aki a szöveg és az olvasó közt áll. Az olvasó kénytelen megbízni benne, mert tudatlan és nem fér hozzá a szöveghez. Másrészt: az átlagolvasónak nincs rálátása a közvetítő tudására. Mivel mindent a közvetítő révén tud meg, nem tud kritikát gyakorolni. A közvetítő az apai tekintély modelljére működik. Olvassanak a neten Hamvas Béláról, Szepes Máriáról, aztán utána olvassák el ezt: Szilasi László: A Jókai-szakirodalom kultikus paradigmája (ItK, 1992/1).


4) Mindebből számos, a kritikus számára mulatságos dolog fajul (ill. fejlődik).

Szerzők, akik egyetlen vallást se képviselnek hitelesen, mégis a vallás nyelvét és beszédmódját használják. "Spirituális" vagy "ezoterikus tekintélyek," az "ezotéria" nagyemberei és nagyasszonyai, akik "misztériumokról" beszélnek. Szerzők, akik hiteles vallásos hit és cselekedetek helyett okosan és komolyan és intellektuálisan beszélnek mindenféle vallásokról, azok egyezéséről, és mindenekfelett az én-ről, annak kiteljesítéséről és megvalósításáról.

Persze ezt is sok szinten lehet művelni. A lejtő bulváros közepe-alja a Popper & Müller-féle megélhetési ezoterika-vulgárpszichológia kombináció, az akadémikus teteje meg a Heidegger-féle gnoszticizmus (erről Hans Jonast érdemes ismerni), meg az Eliade vallásfilozófia mögé bújtatott privát vallása.

Mi ezzel a gond? Attól függ. Az utóbbiak ugyanazokat a stratégiát követik, mint az előzők, csak az előfeltevéseik jobban el vannak bújtatva, meg tudományosabbnak (vagyis objektivebbnek, vagyis meggyőzőbbnek) tűnnek a szövegeik -- és bizony komoly munkát, képzettséget és fáradságot igényelne utánajárni állításaiknak. Amennyiben hinni akarunk nekik, semmi gond sincs. Amennyiben kritikusan és elemző módon akarunk viszonyulni szövegeikhez, sokszor látunk önkényes forráshasználatot és értelmezéseket, csúsztatásokat, nem érvelt és semmiből se következő kijelentéseket. Mindez szépprózában és filozófiai szövegben elfogadható, de más írásos források hitelesnek tekintendő kommentárjában aligha.


Kiegészítés:

1) Nem szabad elfeledni azt sem, hogy azok a csodálatos jelek, az (amúgy sokáig megfejthetetlen) egyiptomi hieroglifák mennyire lenyűgözték a Nyugatot, nagyjából a 16. század és Champollion közt: számos "kísérlet" született a "magyarázatukra" (általában filozófiai belemagyarázások, amelyeknek semmi köze a jelek valós jelentéséhez) > pl. Athanasius Kircher. [Képek forrása: Kircher: Sphynx mystagoga, 1672; ld. továbbá uő, Odypus Aegyptiacus. Online: Gallica]



2) Az ősi egyiptomi bölcsesség gondolata felbukkan a 18. szd során is: részint populáris vallásfilozófiaként, részint szabadkőműves mítoszokban; a legendás Egyiptom és a Fenséges összekapcsolódik (Egyiptom Napóleon hadjáratával kerül be újra a köztudatba: divatot is teremt egyiptomi dekoráció). Meglepődnének, hogy ki mindenki volt benne ebben a dologban. Itt lehet utánanézni:
Jan Assman: Mózes, az egyiptomi. 5. fejezet: A név nélküli és a minden-egy (Bp: Osiris, 2003), 167-205. Assmant mindenképpen érdemes olvasni.

3) A fenti "hívő" álláspontnak is megvan a maga ellentétpárja: a racionálisan relativizáló-pszichologizáló álláspont (a felvilágosodás, majd Feuerbach óta jellemző). A vallásos rítusok tkp. babonák, a butább és szorongós emberek primitiv kitalálásai, és a legfőbb haszna a vallásnak az, hogy pl. tartalmaz okos egészségügyi szabályokat. Vulgáris példa:

"ezek a szertartások valójában - vallástól és földrésztől függetlenül - ugyanarról szólnak (és a külsőségektől eltekintve sokszor nagyon is hasonlóak): az istenek jóindulatát próbálják elnyerni az élet egy-egy fontos fordulópontjánál. ... A vallási rítusok másik közös pontja a biztonságkeresés. A rituális előírások betartása tipikus "ha... akkor" szituáció: ha mi a játékszabályoknak megfelelően járunk el (levesszük vagy épp feltesszük a fejfedőt, feláldozzuk a gyümölcsöt, a galambot - netán korábbi korokban az élő embert -, akkor ezzel garantáljuk, hogy az égiek áldása lesz a földi cselekedeteinken. Ezt nevezhetjük akár babonának is, de a szent rítusok és rituálék még a magukat vallástalanoknak mondók életét is átszövik - gondoljunk csak a polgárinak hívott, de mégis az egyházi cselekményeket utánzó esküvői vagy temetési szertartásokra."

(Népszabadság DVD-melléklethez írt ajánló)

Friday, 17 October 2008

L for lambda

A lambda-diagram.
Figyeljék a számokat.
A diagramm melletti szöveg: Plato, Timaeus.

Thursday, 16 October 2008

Mágia

Könyvajánlat.

"Hogyan lehet méhekből tehenet gyártani, mágikus eszközökkel várakat elfoglalni, kristálygömbbel angyalokat idézni, talizmánnal szerelmeseket szétválasztani? Hogyan tudjuk imák segítségével az egyetemi tantárgyak anyagát néhány hét alatt elsajátítani, és miért érdemes egészségünk megőrzése érdekében kígyókat és békákat fogyasztanunk?"

memo 2008 oct 16

következő (dupla) óra: nov. 6!

Miről volt szó?

1. Didascalicon (6 könyv) és használata. A 6 könyv tárgya. A mai olvasó pozíciója. A kkori filozófia és a kora-skolasztika felfedezése / kialakítása. Francia találmány a skolasztika? A nemzeti romantika mint drive.
Kritikai szövegek, kéziratok, a mai szövegformátum kialakulása, a filológia. Textus receptus. Migne
> Hamesse tanulmánya*, Illich könyve, Bloch, R. Howard: God's Plagiarist.
> Ruh fejezete Hugóról.

2. A szöveg szerkezete: gerinc és betétek. A bölcsesség és a filozófia. A 4 tudományág. Mire alapozza Hugo a felosztást?

3. A hold-alatti világ (I, vii). A rendezett és "értelmes" kozmosz mint a csodálat tárgya; a csillagászat mint kiemelt tudomány > Timaiosz, Mithrasz-kultusz, neoplatonikusok, Janus Pannonius. Hermetikus szövegek. A kézzelfogható szövegek vs ősi bölcsesség és antropológiai konstansok.  Commedia dell'arte az instrumentális és nem-instrumentális ("misztikus") nyelvhasználatról.


* Hamesse itt: Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban, szerk. Cavallo, Guglielmo és Roger Chartier (Budapest: Balassi, 2000).


Ellenőrző kérdések!
1. mi a natura definiciója?
2. mi a 3 opus?
3. mi az entelechia?
4. mi a természetünk méltósága?
5. mi a filozófia?
6. mi az "eleven értelem" (vivax mens)?
7. mi a 3 lelki erő?

8. Mi a köze a Didascalicon I, i-nek a Consolatióhoz?
9. mit olvasunk ugyanitt a Timaeusról?
10. mit jelent az, hogy a lélek virtuálisan van összetéve és miből?
11. zavaros és nem átlátható képzeleti képek. Kiknél?

12. hol értelmez át a szerző közkézen forgó fogalmakat?


olvasmányok 3 hét múlvára (a rejtekben)!

1) újraolvasni az 1. könyvet, a kiosztott handout-szöveggel összevetni az I, i-et
2) opcionális, de hasznos: középkori bevezetés, ugyanott.
3) létfontosságú: a kozmogóniás szöveg. A Timaiosz helyett.; kell az 1-2. fejezet, a többi még nem.
4) a 2. könyv készülőben van; készüljenek rá.
5) az 1-2. kvhöz alternativ kommentár, készülőben.
6) Boethius, Consolatio III; De musica (ÉFSZ).

Pécs 2010

Mi lesz Pécsett 2010-ben?
Alighanem semmi.
Kommunikációs kampány.
És mivel ekkor egy hatalmas lehetőséget kapott Pécs,
erre hivatkozva 30-40 évig továbbra se lesz semmi.

videó!

03:35 körül mintha Demszky bólogatna a háttérben.


"Nagyon sokan arról beszélnek, hogy késnek a beruházások, és nem fognak megvalósulni.
Én azt tudom mondani, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program elsősorban nem beruházásokról szól." -- mondja Pécs polgármestere.

És közvetlenül utána a projekt-igazgató. Az első beruházás, ami elkészült, egy csővázas sátor Bruxelles egyik terén.

Tuesday, 14 October 2008

Az oktatás problémái: a hallgatói attitűd

Sokan vannak, akiket maga a természet hagyott cserben felfogóképesség dolgában -- annyira, hogy még a könnyű dolgokat is csak alig tudják értelmükkel megragadni. Nekem úgy tűnik, két fajtája van ezeknek [az embereknek]. Mert vannak azok, akik --bár tompaságukkal tisztában vannak-- mégis a tudásra törekszenek, fáradozva, ahogyan csak erejükből telik, és szüntelenül a tanulással foglalkozva, akaratuk eredményeképpen érdemlik ki azt, amivel munkálkodásuk eredményeképp nem rendelkeznek.

Mások, mivel úgy érzik magukról, hogy semmiképpen sem képesek a legnagyobb dolgokat megragadni, a legkisebbeket is elhanyagolják; és mintegy tompaságukban biztonságosan nyugodva annál inkább elveszítik az igazság világosságát a legfőbb dolgokban, minél inkább elkerülik azoknak az apró dolgok megtanulását, amelyeket megérthetnének. Ezért mondja a Zsoltáros: „Nem akartak érteni, hogy helyesen cselekedjenek.” [Ps 34] Ugyanis nagyon más dolog nem tudni és nem akarni tudni. A nem-tudás ugyanis a gyengeséghez tartozik: a tudás elutasítása viszont a rossz akarathoz.

Van az embereknek egy másik fajtája is, akiket a természet gazdagon ajándékozott meg felfogóképességgel (ingenio) és könnyű hozzáférést adott az igazsághoz. Esetükben --noha felfogóképességük páratlanul erős-- nem mindenkinek ugyanolyan az erénye (? virtus) vagy az akarata, a gyakorlatok és a természetes értelmet kiművelő tanítás miatt.

Mert sokan vannak, akik e világ ügyeibe és gondjaiba a kelleténél jobban keverednek bele, vagy a test vétkeinek és vágyainak átadva magukat, az Istentől kapott tálentumot a földbe rejtik és abból se a bölcsesség hasznát, se a jócselekedetek kamatját nem vonják le -- ők igazán útálatosak.

Másoknál viszont a családi vagyon szűkössége és a kevés pénz csökkenti a tanulás lehetőségét. Őket viszont, úgy hisszük, teljes mértékben ez a körülmény a legkevésbé sem mentheti fel; hiszen azt látjuk, hogy sokan, akik éhesen, szomjasan, ruhátlanul fáradoznak, eljutnak a bölcsesség gyümölcséhez. És mégiscsak más az, amikor nem vagy képes tanulni (vagy hogy igazabban mondjam: nem vagy képes könnyen tanulni), mint hogy valaki képes és [ugyanakkor] nem akar tudni. Mert amint dicsőségesebb dolog kedvező lehetőségek híján, egyedül az erény által megragadni a bölcsességet: így bizony annál rútabb jó felfogóképességgel gazdagságban dúskálni és semmittevésben tompulni.


(Írta a képen látható magister valamikor az 1120-1130-as években)