Mindenszentek

Az ember hamu és por. Ezt az ősi belátást a tudomány mára annyival pontosította, hogy az ember leginkább kalcium, víz és szén (plusz fogtömés, netán némi alapozó és smink). Amiből a halál után leginkább ez marad:

Vagyis a legmasszívabb csontok: a koponya és a lábszárcsont. Ez a valóságban kevésbé mókás. Ipari arányok esetén így fest (figyeljék a sorminta váltakozását):


Ami igazán érdekes, az az, hogy ezután mi következik.

Hamlet herceg emlékezetes beszédében azt fejtegeti, hogy a halál alvás, de hogy álmodunk-e alatta valamit, azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja:

To die, to sleep;
To sleep: perchance to dream: ay, there's the rub;
For in that sleep of death what dreams may come ...
Must give us pause ...

majd azt állítja, hogy onnan nem tér vissza született utas (szemben a középkori példákkal és a kísértettel is, akit látott).

death,
The undiscover'd country from whose bourn
No traveller returns, puzzles the will
And makes us rather bear those ills we have.

A reformáció korának kissé összezavarodott, német bölcsészképzést kapott hercegéhez képest a középkor és a koraújkor európai átlagembere konkrétabb elképzelésekkel bírt: üdvösség, kárhozat, netán a purgatórium (ezek összefüggése viszont az utolsó ítélettel külön kutatást érdemelne).

Amennyiben átlagemberünk katolikus volt, akkor november első napján a mindenszentekről emlékezett meg (Allerheiligen, All Saints, festum omnium sanctorum): azokról a név szerint ismert vagy ismeretlen, végtelen sok lelkekről, akik üdvözültek (vagyis: szentek) és a mennyországban Istent színről színre szemlélik, ám a liturgikus év során nincsenek külön ünnepeik és külön nem emlékeznek meg róluk. Ilyenek például az ókeresztény mártírok.* Eredetileg ez az ő ünnepük volt, majd később lett minden üdvözülté, a karoling kortól kezdve.

Amennyiben protestáns volt, az ünneppel kapcsolatban nem lehetett tartalmi kifogása: vagy megtartotta, vagy nem, attól függően, hogy éppen a felekezet hogyan gondolkodott az ünnepről.



Másnap, november másodikán egy sokáig kimondottan katolikus ünnep kövekezik: halottak napja, pontosabban a minden halott hívőre való megemlékezés (commemoratio omnium fidelium defunctorum). A média által közvetített, gyertyafényes, általában kegyeskedő és érzelmes hangulat ne zavarjon össze minket: eredetileg ez sem "általában a halottak," hanem a halott keresztény hívők emléknapja, amit sokáig a katolikusok megünnepeltek, protestánsok viszont nem.

Az ünnep keresztény, ráadásul monasztikus eredetű: először a 9. században a kolostorok szerzetesei emlékeznek meg ezen a napon közösségük halottjairól. Az ünnep majd a 11. szdban terjed el: Odilo, Cluny apátja elrendeli, hogy a kongregáció minden kolostorában tartsanak emléknapot, Mindenszentek utáni napon, annak mintájára, "minden Krisztusban nyugvó" ember számára, zsoltározással és alamizsna-osztással, ld. Petrus Damiani, Vita Odilonis (PL 144: 936-37). A mai kegyes gyakorlat (temetőlátogatás és gyertyagyújtás) javarészt ennek a döntésnek a következményeire vezethető vissza.

A középkor későbbi szakaszában kissé átalakult a jelentése (és ez a mai katolikus jelentése) is az ünnepnek. A 12-13. század során kialakul a tisztítótűzről szóló tanítás > Le Goff. Így a halottak sorsa már nem csak a kárhozat vagy az üdvösség, hanem az átmeneti tisztulás is lehet. Az üdvözültek ünnepe Mindenszentek; Halottak napja pedig azoknak az ünnepe lesz, akik a most a tisztítótűzben tisztulnak bűneiktől.

Ehhez kapcsolódik eredetileg a protestáns teológia álláspontja is -- szerintük éppenséggel nincs olyan, hogy tisztítótűz, így az ünnep alapja teológiai szempontból egy fikció. A halottak napjához való történeti protestáns viszony így összetett: egyes korokban és egyes helyeken tiltották ezt az ünnepet (teológiai okok miatt), máskor tolerálják a halottakra való emlékezés kegyes gyakorlataként, esetleg ünnepként tartják számon, nem feledve azt sem, hogy a katolikus egyház téved a purgatórium kapcsán (ma inkább ez a gyakorlat Magyarországon). Neoprotestáns testvéreink (akik az utóbbi harminc-száz-százötven?) évben tűntek fel, igen ritkán éltek más vallású keresztényekkel azonos földművelő faluközösségben (eltérően a történeti protestánsoktól), természetesen elvetik ezt az ünnepet, mert nem találják biblikusnak, sőt: a naphoz kötődő néphagyományokban démoni elemeket és a sámánhit elemeit látják (a szintén elvetendő katolikus eredeten túl).


Nyilván nem véletlen, hogy Luther Márton, a wittenbergi templom prédikátora 1517. október 31-én szegezi ki a 95 tételét a templomkapura.** Másnap ugyanis az emberek elmentek a mindenszenteki misére, és (a vakokat kivéve) elolvashatták a tételeket. Amiknek jelentős része éppen a búcsúcédulák gyakorlatát támadta -- és ez a gyakorlat éppenséggel a tisztítótűzben lévő lélekre vonatkozó tanításokon alapult.


Forrás:

Missale Romanum: katolikus liturgia ... és gregorián ének a liturgikus évre. Az mp3 megmutatja, hogyan is kell a neumákat kiolvasni és leénekelni.



*a "mártír" kb. a 19. századig nem jelenthetett se igazságtalanul bántott embert, se faji vagy politikai alapon üldözöttet, csakis olyan keresztényt, akit a felvállalt keresztény hite miatt végeztek ki: ateisták, politikai üldözöttek, miniszterelnökök és nem-keresztények csak metaforikusan lehettek 'mártírok,' ahogyan Szókrátész is.

** Amennyiben valóban kiszegezte: a protestantizmus egyik alapmítosza ez a legendás gesztus, ami miatt október 31. ma is a Reformáció ünnepe. Mivel (utólag) alapító aktusként kezelik, katolikus oldalról előszeretettel nevezik hamis legendának. A kérdés vitatott; a történet hihető és valószerű, a bizonyítékok vitatottak. Wikipaedia-cikk angolul. Spiegel-cikk.