Abaelardus

Az ambíciózus (némiképp arrogáns) és éleselméjű fiatalember dialektika-tanári karriert akar a 12. szd elején, lehetőleg a királyság központjában, lehetőleg úgy, hogy a híres William / Giullaume of / de Champeaux helyére lépjen. Pechje van: mire odaérne, Guillelmus már létrehozza a Szt. Viktor kolostorban a saját iskoláját. Kísérlete személyes kudarccal jár: végül klerikus-teológusként eretneknek tartják és nem taníthat, emberként pedig férfiatlanítják. Mindettől függetlenül skolasztika történetében fontos szerepe van műveinek (Theologia-variánsok, Dialectica, Ethica).

Élettörténete (amennyiben a Historia calamitatum hitelességét, a többséggel, elfogadjuk) eseményekkel teli. Tanulóévek. Harc és rivalizálás a tekintélyért és elismertségért. Gyilkossági kísérlet. Tanár-diák szerelem. Szex. Kasztráció. Eretnekség. "Megtérés." A szempont egy tudatos, nemigen tárgyilagos, önmagát stilizáló szerző szempontja, aki a maga oldalára akarja állítani az olvasót.

Abaelardus "a modern értelmiség első nagyszabású képviselője ... az első nagy tanítómester. Már életpályája is bámulatra méltó, olyan, mint maga az ember. ... ő lesz az örök harcos ... ő lesz az örök nyughatatlan, aki mindenütt felbukkan, ahol csatázni kell.* Ő lesz az örök gondolatébresztő, akinek nyomában szenvedélyes viták lángolnak fel." -- írja J. Le Goff egy kiondottan ismeretterjesztő munkában.

"... az ifjak kedvelték őt okosságáért, dialektikus képességéért és korábbi tanáraik iránti tiszteletlenségéért. Az idősebbek ennek megfelelően nem szerették, és 1121-ben Soissons-ban elítélték egy, a Szentháromságról szóló, nem hithű műve miatt" -- mondja a témában nem túl kompetens Bertrand Russel.

Másrészt (Láng Benedeket idézve): "Mindig is az Egyház embere volt, aki pszichológiai okok miatt nem találta a helyét. Nyitottnak tűnik, de valójában a tradíciók fogja, így a reakciós ellenségektől szorongatott reformátor Abélard-kép nem csak anakronisztikus, de tökéletesen hamis is." Személyeskedő ellenfél, a korban elfogadott teológiai alapképzettség híján, aki eretnek (vagy ahhoz közeli) tanokat hirdet. A hagyományos környezetet preferálja: jó arisztokrata kapcsolatokkal rendelkezik, bencés szerzetes, a reformátor ciszterciekkel személyes ellentétbe is kerül.

Magyarul olvasható:
Szerencsétlenségeim története [Historia calamitatum]. Helikon, 1985.
Etika [Ethica seu scito teipsum]. MTA Fil. Intézete, 1989.
A Sic et non prologusa: Palimpszeszt 13 (online).

megjegyzés: a Palimpszeszt-hivatkozás javítva!

Egy komoly oldal (németül, W. Robl-tól)
/ Leclercq a középkori szövegek mai olvasásáról (a rejtekhelyen).
/ Carruthers Heloysa szavairól.
/ Irving cikke a kasztrációról (megfontolandó, de kritikával), benne Roscelinus maró megjegyzései:
Martin Irving, "The Pen(is), Castration, and Identity: Abelard's Negotiations of Gender." Online, eredetiben és magyarul.



* megjegyzés:
1) Abaelard Historiájából tudjuk, hogy bretagne-i katonáskodó nemesi család elsőszülöttje, aki a tanulásra teszi fel az életét, lemondva az elsőszülötti jogokról, "quoniam dialecticarum rationum armaturam omnibus philosophie documentis pretuli, his armis alia commutavi et tropheis bellorum conflictus pretuli disputationum." (figyeljük a militáris metaforákat, amikkel összecseng Le Goff fenti sora).
2) Ebben a kontextusban a kasztráció tágabb értelmet nyer: nem annyira egy személyes és érthetetlen és végzetszerű büntetés (amint a szerző sejteti), hanem: a becsület elvétele, ami a normannok "militáris" és "macho" becsület-koncepciójából fakadt (vö. Abaelard nemesi származása és militáris nyelvezete).

Klaus van Eickels írja: "The use of castration as a punishment for treason and other forms of misdemeanour was a specific trait of the Norman realms of medieval Europe. In the post‐Carolingian kingdoms of France, Germany and Italy, it was rarely practised and only known as a punishment for sexual crimes. In Scandinavia, Normandy, Anglo‐Norman England and Norman Sicily, however, blinding and castration were regarded as an appropriate equivalent of the death penalty. The particular emphasis on masculinity implied in the Norman construction of noble honour, rendered the Norman warrior's body particularly vulnerable. Since his testicles were regarded as the prerequisite of his social existence, they became a legitimate point of attack."